Hőszivattyú és alacsony hőmérsékletű fűtés: miért számít a falfelület hőmérséklete

A hőszivattyú régi ház felújításában ma a leggyakrabban feltett gépészeti kérdés, és egyben a leggyakrabban rosszul feltett kérdés is. A megrendelő rendszerint így fogalmaz: „mekkora hőszivattyú kell a házba?” A helyes kérdés viszont az, hogy „milyen előremenő hőmérsékleten kell a hőszivattyúnak üzemelnie ebben a házban, és mitől lehetne ez a hőmérséklet alacsonyabb?” A kettő nem ugyanaz. A készülék névleges teljesítménye katalógusadat; az előremenő hőmérséklet viszont az épület és a hőleadó rendszer közös tulajdonsága, és ez dönti el, hogy a beruházás gazdaságos lesz-e vagy sem.

Ez a cikk tervezőknek, energetikusoknak és épületgépészeknek készült. Végigveszi, miért nem cserélhető ki egy gázkazán hőszivattyúra változatlan épületen; hogyan függ a teljesítménytényező az előremenő hőmérséklettől, és ez miért termodinamikai korlát, nem gyártói hiányosság; mekkora hőleadó felület kell alacsony hőmérsékletű üzemhez, számítással és táblázattal; miért terheli a fűtési rendszert a hideg falfelület a hőveszteségen túl is; mennyivel emeli a nedvesség a méretezési hőveszteséget az MSZ EN ISO 10456 szerinti átszámítással; és — ez a cikk lényegi része — mit lehet és mit nem lehet egy felületi beavatkozással, például egy ásványi bevonattal elérni egy hőszivattyús felújításban. A számokat lépésenként vezetjük le, a bizonytalanságokat pedig kimondjuk.

Miért nem cserélhető ki egy gázkazán hőszivattyúra változatlan épületen

A gázkazán és a hőszivattyú között nem teljesítménybeli, hanem termodinamikai különbség van. A kondenzációs gázkazán hatásfoka gyakorlatilag független attól, hogy 45 °C-os vagy 75 °C-os vizet állít elő — a kondenzációs tartományban ugyan van néhány százalékpontnyi különbség a visszatérő hőmérséklet függvényében, de a készülék mindkét ponton üzemképes és nagyjából egyformán gazdaságos. A hőszivattyú viszont hőt szállít az alacsonyabb hőmérsékletű forrásból a magasabb hőmérsékletű felhasználóhoz, és a szállítás energiaigénye a két hőmérséklet különbségével — a hőmérsékletemeléssel, németül Temperaturhub — nő. Ha az előremenő hőmérséklet 75 °C, a hőszivattyú ugyanazt a hőmennyiséget lényegesen több villamos energiáért adja le, mint 35 °C-on.

Ebből következik a gyakorlati alaptétel: egy hőszivattyús felújítás nem gépészeti csere, hanem rendszertervezési feladat, amelynek három egyenrangú összetevője van — az épülethatároló szerkezetek hővesztesége, a hőleadó felület nagysága és jellege, valamint maga a hőforrás. Ha a három közül csak az utolsót cserélik ki, a beruházás fizikailag működni fog, de a fűtési villamosenergia-számla a várt töredék helyett a gázszámla nagyságrendjében marad, rossz esetben fölé megy.

A méretezés szabványos eljárását Magyarországon az MSZ EN 12831-1 (Épületek energetikai teljesítménye. A méretezési hőterhelés meghatározására szolgáló módszer) írja le. Ez adja meg a helyiségenkénti méretezési hőterhelést a transzmissziós és a szellőzési hőveszteség összegeként, a méretezési külső hőmérsékleten. A hazai gyakorlatban a méretezési külső hőmérséklet jellemzően −13 °C, a méretezési belső hőmérséklet tartózkodási terekben 20 °C. A hőszivattyú méretezéséhez ezen felül szükség van a hőleadók tényleges — nem katalógusból feltételezett, hanem felmért — hőleadó felületére és a hozzájuk tartozó szükséges vízhőmérsékletre is.

Az előremenő hőmérséklet és a hatékonyság kapcsolata: a hőszivattyú fizikai korlátja

A hőszivattyú pillanatnyi hatékonyságát a teljesítménytényező (COP, coefficient of performance) írja le: a leadott hőteljesítmény és a felvett villamos teljesítmény hányadosa, dimenzió nélküli szám. Mérési feltételeit az EN 14511 szabvány rögzíti; a jelölés a forrás- és a hőleadó oldali hőmérsékletet is tartalmazza, például az A7/W35 azt jelenti, hogy a külső levegő (Air) 7 °C, a fűtővíz (Water) előremenő hőmérséklete 35 °C. A szezonális teljesítménytényezőt (SCOP) az EN 14825 szabvány szerint, hőmérséklet-sávokra (bin) bontott, részterheléses üzemre számítják — ezért egy SCOP-adat csak a hozzá tartozó W35 vagy W55 megjelöléssel együtt értelmezhető.

A hatékonyság felső korlátját a Carnot-körfolyamat adja meg. Az ideális hőszivattyú teljesítménytényezője COP_C = T_le / (T_le − T_fel), ahol T_le a hőleadás, T_fel a hőfelvétel abszolút hőmérséklete kelvinben. A valós gép ennek egy hányadát éri el; ezt a hányadot jósági foknak (Gütegrad, exergetikus hatásfok) nevezik, és levegő-víz hőszivattyúknál nagyságrendileg 0,40–0,50 közötti. Az alábbi táblázat 2 °C-os külső levegő mellett mutatja a Carnot-korlátot és egy 0,45-ös jósági fokkal számított, realisztikus COP-t.

A táblázat két dolgot mutat meg egyszerre. Az egyik, hogy a romlás nem lineáris: a 35 °C-ról 45 °C-ra lépés kelvinenként átlagosan 2,62%-kal növeli a villamos fogyasztást, a 65 °C-ról 75 °C-ra lépés viszont már csak 1,25%-kal. A legdrágább kelvinek tehát éppen az alacsony hőmérsékletű tartomány felső szélén vannak — ott, ahol a legtöbb régi épület hőleadó rendszere kényszerűen üzemel. A másik, hogy a 75 °C-os üzem nem „valamivel rosszabb”, hanem közel kétszeres villamosenergia-igényű a 35 °C-oshoz képest.

A hőleadó felület kérdése: radiátor, ventilátoros konvektor, padlófűtés, falfűtés

A hőleadó teljesítménye a fűtővíz és a helyiséglevegő közötti hőmérséklet-különbségtől függ. Az EN 442-2 szerinti vizsgálat a radiátor névleges teljesítményét egy megadott hőmérséklet-hármashoz (előremenő / visszatérő / helyiség) rendeli, és a részterheléses viselkedést hatványfüggvénnyel írja le:

Az alábbi táblázat egy 75/65/20 °C-ra méretezett lapradiátorra mutatja meg, mennyit ad le ugyanaz a készülék alacsonyabb hőmérsékleteken, és hányszoros felület kellene a névleges teljesítmény visszaállításához. A 75/65/20 pont logaritmikus közepes hőmérséklet-különbsége Δθ_log,N = 10 / ln(55/45) = 49,83 K.

Ez a táblázat a hőszivattyús felújítás egész gazdaságosságát eldönti. Ha a meglévő radiátorok 75/65-re vannak méretezve, és a gép 45 °C-os előremenőt kap, akkor vagy az épület hővesztesége csökkent a korábbi 35,4%-ára — azaz 64,6%-kal —, vagy a helyiség hidegebb lesz. Harmadik lehetőség nincs. A 65%-os hőveszteség-csökkentés a gyakorlatban homlokzati hőszigetelést, nyílászárócserét, födémszigetelést és rendszerint hővisszanyerős szellőzést jelent együtt — nem egyetlen beavatkozást.

A hőleadó oldalon négy reális út van, és ezek költsége és következménye erősen eltér:

A sugárzásos és a konvektív hőleadás aránya — és miért érint ez minden felületet a szobában

A hőleadó típusa nemcsak a szükséges vízhőmérsékletet határozza meg, hanem azt is, hogy a leadott hő milyen arányban jut a levegőbe és milyen arányban a felületekre. A lapradiátor a hőt túlnyomórészt konvekcióval — a mögötte felmelegedő, felszálló levegővel — adja le; a sugárzásos hányad bordázott lapradiátornál jellemzően 20–30%, tagos öntöttvas radiátornál nagyobb. A padló- és falfűtés ezzel szemben döntően sugárzásos hőleadó: a felület nagy, a hőmérséklete alacsony, és a helyiség többi felületével sugárzásos csereviszonyban áll.

Ennek közvetlen következménye van a hőérzetre. A hőérzetet az MSZ EN ISO 7730:2006 szerint nem a léghőmérséklet írja le, hanem az operatív hőmérséklet, amely kis légsebességnél (v < 0,2 m/s) jó közelítéssel a léghőmérséklet és a közepes sugárzási hőmérséklet számtani közepe. A közepes sugárzási hőmérséklet a helyiséget határoló felületek hőmérsékleteinek a szögtényezőkkel súlyozott átlaga — vagyis a szoba minden felülete beleszámít, a hideg külső fal is.

Emiatt a hőleadó típusa és az épülethatároló szerkezetek állapota nem független egymástól. Egy sugárzásos hőleadó rendszer felmelegíti a vele szemben lévő felületeket, és így közvetlenül emeli a közepes sugárzási hőmérsékletet; egy konvektív rendszer viszont a levegőt melegíti, és a hideg falfelület hőmérsékletét alig mozdítja el. Ez az egyik oka annak, hogy padlófűtéses helyiségben 1–2 K-nel alacsonyabb léghőmérséklet is elegendő ugyanahhoz a komfortérzethez — és ez a különbség az alacsony hőmérsékletű üzem javára írható.

A hideg falfelület mint rejtett terhelés: az operatív hőmérséklet és a szükséges léghőmérséklet

A belső felületi hőmérséklet nem szabad paraméter: az U-értékből és a belső felületi hőátadási ellenállásból egyértelműen adódik. Az MSZ EN ISO 6946:2017 táblázatos értéke felfelé irányuló hőáramnál 0,10, vízszintesnél 0,13, lefelé irányulónál 0,17 m²K/W; függőleges falra tehát Rsi = 0,13 m²K/W a számítási érték.

Vegyünk egy jellemző magyar szerkezetet: 38 cm vastag, tömör tégla külső falat, utólagos hőszigetelés nélkül, száraz állapotban λ = 0,60 W/(m·K) hővezetési tényezővel. Az U-érték ebből: U = 1 / (0,13 + 0,38/0,60 + 0,04) = 1 / 0,803 = 1,245 W/(m²K). A méretezési állapotban (θ_i = 20 °C, θ_e = −13 °C) a belső felületi hőmérséklet θ_si = 20 − 0,13 · 1,245 · 33 = 14,66 °C, a hőmérsékleti tényező fRsi = 0,838. A fal felülete tehát a méretezési állapotban 5,3 K-nel hidegebb a levegőnél.

Az operatív hőmérséklet levezetéséhez tegyük fel, hogy a helyiség hideg felülete a határoló felületek f hányadát teszi ki, a többi felület pedig közelítőleg a léghőmérsékleten van. Ekkor a közepes sugárzási hőmérséklet θ̄r = f · θ_si + (1 − f) · θ_i, és az operatív hőmérséklet zárt alakban:

Egy 4,0 × 3,5 × 2,7 m-es helyiségben, ahol egyetlen külső fal van (nyílászáróval együtt 10,8 m²), a teljes határoló felület 68,5 m², tehát f = 0,158. A fenti szerkezettel θ_op = 20 − 0,5 · 0,158 · 0,13 · 1,245 · 33 = 19,58 °C. Sarokhelyiségben, ahol két külső fal és nagyobb üvegfelület van, f = 0,30–0,35 is előfordul; ott ugyanezzel a szerkezettel θ_op = 19,07 °C.

Számítási példa: mennyivel kell magasabb léghőmérséklet, ha a fal 3 K-nel hidegebb

A gyakorlati kérdés az, hogy mennyi többlet-léghőmérséklettel lehet visszaállítani ugyanazt az operatív hőmérsékletet, ha a belső falfelület 3 K-nel hidegebb. A választ a fenti zárt alakból lehet levezetni. Az operatív hőmérséklet romlása Δθ_op = 0,5 · f · Δθ_si; a léghőmérséklet emelése viszont nem viszi át magával teljes egészében az operatív hőmérsékletet, mert a hidegebb fal felületi hőmérséklete csak (1 − Rsi · U) arányban követi a levegőt. A derivált dθ_op/dθ_i = 1 − 0,5 · f · Rsi · U, tehát a szükséges léghőmérséklet-emelés Δθ_i = 0,5 · f · Δθ_si / (1 − 0,5 · f · Rsi · U).

A 2–2,5 %/K-es hüvelykujjszabállyal — vagy a saját Carnot-levezetésünkkel — ez 1–3%-os villamosenergia-többletet jelent a hőszivattyús rendszerben. Ez valós, kimutatható tétel, de nagyságrendileg egy százalékos, nem tíz százalékos hatás. Aki a felületi hőmérséklet emelésétől a hőszivattyús üzem gazdaságosságának megfordulását várja, rossz nagyságrendben gondolkodik. Aki viszont a méretezésnél a hőérzeti korrekciót teljesen elhagyja — vagyis a megrendelővel 20 °C-ról állapodik meg, miközben az valójában 20,5 °C-ot fog beállítani a termosztáton —, az alulméretezi a rendszert.

A méretezési hőveszteség és a valós fogyasztás közötti eltérés okai

A hőszivattyús felújítások visszatérő tapasztalata, hogy a mért fogyasztás eltér a méretezésből várttól. Az eltérés hat tipikus forrása a következő, és ezek közül csak az utolsó kettő függ össze a felületképzéssel:

• A katalógusban szereplő, száraz állapotra vonatkozó hővezetési tényezővel számolt falazat. A valós falazat nem száraz; az MSZ EN ISO 10456 szerinti nedvességi átszámítás elmaradása rendszeresen alulbecsli a hőveszteséget.
• A hőhidak elhanyagolása vagy átalányos figyelembevétele. Utólag szigetelt vagy belső oldalon kezelt szerkezetnél a hőhídveszteség aránya jelentősen nő, mert a felület csökkenő vesztesége mellett a csomóponti veszteség változatlan marad.
• A tényleges légcsere és a méretezésnél feltételezett légcsere különbsége. Régi, tömítetlen nyílászáróknál a mért infiltráció a méretezési 0,5 1/h-t többszörösen meghaladhatja; nyílászárócsere után viszont a szellőzés hiánya okoz páraproblémát.
• A használati szokások: a beállított hőmérséklet, a hőmérséklet-visszaszabályozás mértéke, a nem fűtött helyiségek aránya. A hőszivattyús rendszernél a szakaszos üzem az állandósult üzemnél rendszerint rosszabb szezonális teljesítménytényezőt ad, mert az újrafelfűtés magasabb előremenő hőmérsékletet kényszerít.
• A hőérzeti korrekció: a hideg falfelület miatt a felhasználó magasabb léghőmérsékletet állít be, mint amivel a méretezés számolt. Ennek nagyságrendjét az előző fejezet táblázata mutatja.
• A tényleges nedvességtartalom időbeli változása. Egy frissen felújított, vakolt, vagy éppen kiszáradó falazat hővezetési tényezője nem állandó; a fűtési szezonok során változó nedvességtartalom miatt a mért fogyasztás évről évre eltérhet változatlan használat mellett is.

A tervezői gyakorlat szempontjából ebből az következik, hogy a hőszivattyús méretezés bemenő adatai közül a falazat tényleges nedvességtartalma az egyik legnagyobb bizonytalanságú tétel — és egyben az egyetlen, amelyet felületi beavatkozással egyáltalán befolyásolni lehet.

A nedves fal hatása a hőszivattyús rendszer méretezésére — az EN ISO 10456 szerinti átszámítás

Az MSZ EN ISO 10456 (Építőanyagok és -termékek. Hő- és nedvességtechnikai tulajdonságok. A névleges és tervezési hőtechnikai értékek meghatározására szolgáló táblázatos értékek és eljárások) exponenciális átszámítást ír elő a nedvességtartalom figyelembevételére: λ₂ = λ₁ · e^(f_ψ · (ψ₂ − ψ₁)), ahol ψ a térfogati nedvességtartalom (m³/m³), f_ψ pedig az anyagcsoportra táblázatosan megadott nedvességi átszámítási együttható. Égetett agyag falazatnál ez az együttható nagyságrendileg 10. A mechanizmus fizikai oka egyszerű: a víz hővezetési tényezője (~0,6 W/mK) mintegy 20–24-szerese a levegőének (~0,025 W/mK), ezért a pórustérben lévő víz rövidre zárja a hőáramot.

A falszerkezeti +35% viszont nem +35% a teljes épületen, mert a fal a hőveszteségnek csak egy hányada. Egy egyszerű, de tételes példa mutatja meg a valós arányt. Vegyünk egy 100 m² fűtött alapterületű, egyszintes családi házat: 100 m² külső fal (a fenti szerkezet), 18 m² nyílászáró (U = 2,8 W/m²K), 100 m² padlásfödém (U = 1,2 W/m²K), 100 m² talajon fekvő padló (U = 0,7 W/m²K, 0,5 hőmérsékleti korrekciós tényezővel), 125 m³/h méretezési légcsere.

Amit a gyártó állít erről a mechanizmusról

MIG DHMb mikromembrán technológia — a gyártó magyar nyelvű animációja (1:49)

A gyártó másfél perces animációja a DHMb (Double Hybrid Membrane) elvet mutatja be: a bevonat mikroporózus rétegként ábrázolt szerkezetét, a rajta áthaladó vízgőzmolekulákat és a felületről visszavert sugárzást. A videó a mechanizmus szemléltetésére készült; mérési eredményt, jegyzőkönyvszámot vagy anyagjellemzőt nem közöl. A hőszivattyús tervezés szempontjából a videóból az a rész használható, amely a rétegrend páraáteresztő jellegét mutatja — ez a kiszáradás szükséges feltétele, és összhangban van a termék ásványi összetételével: a gyártói korpuszban lévő, a Siegeni Egyetemen készült röntgendiffrakciós (XRD) fázisvizsgálat kalcit-, dolomit-, wollastonit-, diopszid- és rutilfázisokat azonosított, azaz karbonátos-szilikátos, nem szerves filmképzőn alapuló rétegről van szó. Az az ábrázolás viszont, amely a bevonatot hőszigetelő rétegként jeleníti meg, a méretezésbe nem vihető át: ehhez deklarált hővezetési tényező kellene, ami a teljesítménynyilatkozaton nem szerepel.

Mit lehet és mit nem lehet felületi beavatkozással elérni egy hőszivattyús felújításban

A cikkben levezetett számok egymás mellé téve megadják a válasz nagyságrendjét. Mielőtt a táblázatra térnénk, érdemes elkülöníteni azt az egyetlen tételt, amelyre a korpuszban akkreditált mérés van — mert az nem a fűtési, hanem a hűtési oldalt érinti.

Az alábbi táblázat összeveti, mekkora hőveszteség-csökkentést igényel az alacsony hőmérsékletű üzem, és mekkorát tud reálisan hozni a felületi beavatkozás.

A táblázatból két következtetés adódik. Az első: a felületi beavatkozás nem alternatívája a hőleadó felület növelésének vagy a határoló szerkezetek hőszigetelésének. Ha a cél a 75/65-ös rendszer 45/40-esre vitele, a szükséges 64,6%-os hőveszteség-csökkentéshez képest a felületi kezelés mindkét mechanizmusa együtt is legfeljebb 13% körüli — vagyis a szükséges út mintegy ötöde, és annak is a nagyobbik fele mérési adat nélküli. Hogy ez ne maradjon puszta állítás, érdemes megnézni, milyen anyagjellemzőt követelne meg a rétegvastagságban való megoldás.

A második: a felületi beavatkozás mégsem közömbös. Egy meglévő, 55–65 °C-os előremenőn üzemelő hőszivattyús rendszernél a 4–5 K-es előremenő-csökkenés kétszámjegyű villamosenergia-megtakarítást jelent, és ez a tartomány éppen ott van, ahol a kelvinek a legdrágábbak. A kérdés nem az, hogy a hatás létezik-e, hanem hogy mekkora és mikorra áll be — és erre a jelenlegi dokumentáció nem ad választ. A tervezői eljárás ebből következően egyértelmű: a méretezés a mért nedvességtartalommal készül, a kiszáradás pedig legfeljebb utólag, ellenőrző méréssel igazolt tartalék.

Ahol a bevonat NEM segít: a méretezési U-érték, a tanúsítvány, a támogatási feltétel

Van a hőszivattyús felújításnak három olyan pontja, ahol a felületi bevonat — függetlenül attól, mit tesz fizikailag — nem vehető figyelembe. Ezeket a tervezőnek előre kell tisztáznia a megrendelővel, mert utólag nem korrigálhatók.

A méretezési U-érték és a hatósági igazolás

A rétegzett, sík határoló szerkezetek hőátbocsátási tényezőjének számítási módját az MSZ EN ISO 6946:2017 rögzíti; a hazai követelményértékeket és a számítási módszertant a 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet tartalmazza, amelyet a 9/2023. (V. 25.) ÉKM rendelet módosított. A számításba réteg csak deklarált hővezetési tényezővel vihető be. A MIG-ESP bevonatok CE-teljesítménynyilatkozatán a hővezetési tényezőnél (Wärmeleitfähigkeit) NPD (No Performance Determined, azaz nincs meghatározott teljesítmény) szerepel — ez azt jelenti, hogy a gyártó erre a jellemzőre nem deklarál teljesítményt, tehát a réteg a hőátbocsátási számításban nem szerepeltethető. Ez nem szakmai megítélés kérdése, hanem a teljesítménynyilatkozat tartalmából következő tény.

Az energetikai tanúsítvány

Az energetikai tanúsítás eljárásrendjét a 176/2008. (VI. 30.) Korm. rendelet szabályozza, a számítási módszertant a 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet. A tanúsítvány számított érték, nem mérés: a tanúsító a rétegrendekből, a nyílászárókból és a gépészeti rendszerből számol. Olyan réteg, amelynek nincs deklarált hővezetési tényezője, nem javítja a tanúsítványt — függetlenül attól, hogy a valós fogyasztás mit mutat. Ez a hőszivattyús felújításnál különösen fontos, mert a tanúsítvány rendszerint a támogatás vagy a hitel feltétele.

A támogatási feltétel

A hőszivattyús felújítást érintő hazai és uniós támogatási konstrukciók közös szerkezeti eleme, hogy számított energetikai eredményt kérnek, nem mért fogyasztást. A hazai pályázatok jellemzően a 176/2008. (VI. 30.) Korm. rendelet szerinti energetikai tanúsítványban kimutatott primerenergia-igény-csökkenéssel kérik igazolni a felújítás eredményét, a tanúsítvány számítási módszertanát pedig a 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet adja. Ugyanezt a logikát követi az uniós szabályozás is: az (EU) 2020/852 Taxonómia-rendelet és a hozzá tartozó (EU) 2021/2139 felhatalmazáson alapuló rendelet a meglévő épületek felújításánál legalább 30%-os primerenergia-igény-csökkenést kér, az épületek energiahatékonyságáról szóló 2010/31/EU (EPBD) irányelv és annak (EU) 2024/1275 szerinti átdolgozása szintén számított jellemzőkre épül. A közös elem: a kiíró számított értéket kér, nem mért fogyasztást — tehát ami nem vihető be a hatósági számításba, az a támogatási igazolásba sem.

Tervezői ellenőrzőlista: mit mérjen fel a hőszivattyús rendszer méretezése előtt

Az alábbi lista abban a sorrendben halad, ahogyan az adatok a méretezésbe belépnek. A tételek nagy része nem igényel különleges műszert, csak azt, hogy a felmérés ne maradjon el.

1. A határoló szerkezetek rétegrendje, rétegenkénti vastagsággal. Falazatnál a falvastagságot mérje, ne a homlokzatról becsülje: a 38 cm és a 44 cm közötti különbség az U-értékben 12% körüli.
2. A falazat tényleges nedvességtartalma, térfogatszázalékban, magassági eloszlással. Fúrópormintás Darr-eljárás legalább három magasságban (lábazat, mellvéd, koronázópárkány alatt) és két tájolásban. Ez az adat módosítja a méretezési hőterhelést az MSZ EN ISO 10456 átszámításával.
3. A nedvesség forrása. Talajnedvesség, csapadék, csőtörés vagy belső páralecsapódás — ezek különböző beavatkozást igényelnek, és a hőszivattyús méretezés szempontjából csak az számít, hogy a nedvesség a fűtési szezonban is jelen lesz-e.
4. A meglévő hőleadók tételes felmérése: típus, építési méret, bekötési mód, beépítési környezet, és a rendszer eredeti méretezési hőfoklépcsője. Ebből számolható a helyiségenkénti szükséges előremenő hőmérséklet.
5. A helyiségenkénti méretezési hőterhelés az MSZ EN 12831-1 szerint, a hőhidak tételes vagy legalább szabvány szerinti átalányos figyelembevételével. Utólag szigetelt vagy belső oldalon kezelt szerkezetnél a hőhídveszteség aránya nő, ezt nem szabad az eredeti átalánnyal továbbvinni.
6. A méretadó (a legmagasabb előremenő hőmérsékletet igénylő) helyiség azonosítása. A rendszer előremenő hőmérsékletét ez a helyiség dönti el, nem az átlag — és rendszerint egyetlen, alulméretezett radiátorú helyiségről van szó, amelynek cseréje az egész rendszer hőfokszintjét leviszi.
7. A belső felületi hőmérséklet és a hőmérsékleti tényező (fRsi) ellenőrzése a kritikus csomópontokon. Az MSZ EN ISO 13788 módszerével számított fRsi-re alkalmazott fRsi ≥ 0,70 követelmény hőszivattyús üzemnél is érvényes; sőt, a szakaszos, visszaszabályozott üzem a felületi hőmérsékletet tovább rontja.
8. A tényleges légcsere becslése, lehetőleg légtömörségi méréssel (nyomáskülönbség-mérés). Nyílászárócsere után a hőveszteség-számítás és a páratechnikai kockázat is átfordul.
9. A megrendelővel ténylegesen egyeztetett belső hőmérséklet, nem a szabványos 20 °C. Ha a megrendelő 22 °C-ot fog beállítani, a méretezés 20 °C-tal 6% alá méretez.
10. Annak írásos rögzítése, hogy a felületi bevonat a hőátbocsátási számításban és az energetikai tanúsítványban nem szerepeltethető. Ezt a rétegrendi lapon és a műszaki leírásban is érdemes kimondani, hogy a kivitelezés és a tanúsítás között ne legyen félreértés.

Összegzés

A hőszivattyú régi ház felújításában akkor gazdaságos, ha alacsony előremenő hőmérsékleten tud üzemelni. Az előremenő hőmérsékletet a méretezési hőterhelés és a hőleadó felület hányadosa dönti el, és mindkettő az épület tulajdonsága, nem a gépé. A 75/65 °C-ról 45/40 °C-ra való átállás változatlan hőleadókkal 64,6%-os hőveszteség-csökkentést igényel — ez az a nagyságrend, amelyhez homlokzati hőszigetelés, nyílászárócsere és födémszigetelés kell együtt.

A falfelület hőmérséklete ezen belül két csatornán számít. Egyrészt a hőérzeten keresztül: a hideg felület miatt szükséges 0,24–0,54 K többlet-léghőmérséklet 1–3% villamos többletfogyasztást jelent — valós, de kis tétel. Másrészt a nedvességen keresztül: a falazat 4 térfogat% többletnedvessége a példaépület méretezési hőterhelését 11,7%-kal, a szükséges előremenő hőmérsékletet 4,4 K-nel emeli, ami 9–11% villamos energia. Ez utóbbi a nagyobb tétel, és ez az a pont, ahol egy páraáteresztő, kifelé nyitott felületképzés elvben hozzájárulhat — de csak a falazat hővezetési tényezőjén keresztül, nem sajátjaként, csak akkor, ha a kiszáradás valóban bekövetkezik, és a méretezésbe csak akkor vihető be, ha a nedvességtartalom-csökkenés méréssel igazolt.