Páraáteresztő festék falszárítás után: itt bukik el a legtöbb utólagos vízszigetelés

Az utólagos vízszigetelés – falinjektálás, aláfalazás, lemezbeütés – önmagában nem szárítja ki a falat. Csak annyit tesz, hogy elzárja a talajnedvesség kapilláris utánpótlását. A szerkezetben benne lévő víznek ezután el kell párolognia, és ez a folyamat hónapokig, vastag falaknál egy-két évig tart. A falszárítás utáni felületképzés ennek a szakasznak a legkritikusabb döntése: ha a felületre olyan réteg kerül, amely a párolgást lassítja, a víz bent marad, a só a réteg mögött kristályosodik, és a vakolat egy-két fűtési szezon múlva leválik. A kárt ilyenkor gyakran a vízszigetelésnek tulajdonítják, holott a hiba a rétegrendben van.

Ez a cikk két olvasónak szól: a tulajdonosnak, aki el akarja kerülni, hogy kétszer fizessen ugyanazért a falért, és a kivitelezőnek, aki a rétegrendért felel. A cikk következtetése előre: a száradó fal felületére nyitott, kis páradiffúziós ellenállású, ugyanakkor esővíz ellen védő rétegrend való; a nedvességtartalmat vakolás előtt és után is meg kell mérni, tömegszázalékban; a sóterhelést laboratóriumban kell meghatározni; és a szerződésbe bele kell írni, ki, mikor, mit mér újra hat és tizenkét hónap múlva.

Miért nem ér véget a munka az injektálással

A kapilláris vízfelszívódás megszüntetése és a szerkezet kiszáradása két külön fizikai folyamat, két külön időskálán. Az injektálás – a WTA 4-4 irányelv tárgya – vízszintes záróréteget hoz létre a falazatban; ennek feltétele, hogy a falazat átnedvesedettségi foka (Durchfeuchtungsgrad, DFG: a pillanatnyi víztartalom és a maximális vízfelvevő képesség hányadosa, százalékban) a szerre igazolt tartományban legyen. Az injektálás pillanatában a fal még tele van vízzel: a záróréteg csak azt akadályozza meg, hogy alulról újabb víz érkezzen.

Ettől kezdve a falban lévő víz egyetlen úton távozhat: a falfelületen keresztül, párolgással. A párolgás sebességét három dolog szabja meg – a felület páradiffúziós ellenállása, a felületi levegő páratartalma és mozgása, valamint a fal hőmérséklete. A kivitelező mind a háromba bele tud rontani, és az elsőbe rontja bele a leggyakrabban: egy záró hatású réteggel. A száradás ütemére a WTA 2-9 irányelv a felújító vakolatnál nagyságrendi tájékoztatásul kb. 1 mm/nap száradási sebességet ad, vagyis egy 20 mm-es felújító vakolat kb. húsz napig szárad, mielőtt bevonat kerülhet rá. Magára a falazatra vonatkozóan a szakmai gyakorlat a „centiméterenként egy hónap” hüvelykujjszabályt használja – ez nem szabványos érték, csak nagyságrendi tájékozódásra való, de egy 45 cm-es tömör téglafalnál jól mutatja, hogy egy-másfél évről beszélünk, nem hetekről.

Mennyi vizet kell ténylegesen eltávolítani

A türelmetlenség oka rendszerint az, hogy a résztvevők nem számolják ki, mennyi vízről van szó. Vegyünk egy 45 cm vastag, tömör kisméretű téglából falazott szakaszt, 1 800 kg/m³ testsűrűséggel. Egy négyzetméter falfelületre 0,45 m³ falazat jut, ami 810 kg. Ha ennek nedvességtartalma 5 tömegszázalék, akkor négyzetméterenként 40,5 kg víz van a szerkezetben. A kiegyensúlyozott 2,5 tömegszázalékra száradáshoz ebből 20,3 kg-nak kell elpárolognia – négyzetméterenként.

Mennyi múlik a kiszáradáson: a nedves fal hőtechnikai ára

A nedves falazat rosszabbul szigetel, és ez nem vélemény, hanem szabványosított összefüggés. Az MSZ EN ISO 10456:2008 a nedvességi átszámítást a következő alakban adja meg: λ = λ_dry · e^(f_u · (u₂ − u₁)), ahol λ_dry a száraz állapotú hővezetési tényező (W/(m·K)), u a tömegre vonatkoztatott nedvességtartalom (kg/kg), f_u pedig az anyagra jellemző nedvességi átszámítási együttható. Égetett agyag falazóelemre a szabvány f_u = 10 értéket ad.

Nézzük ugyanazt a 45 cm vastag, tömör kisméretű téglából falazott külső falat, λ_dry = 0,60 W/(m·K) értékkel, vakolat nélkül számolva, hogy a falazat hatása tisztán látszódjék. A hőátbocsátási tényezőt az MSZ EN ISO 6946:2017 szerint, a táblázatos felületi ellenállásokkal képezzük: R_si = 0,13 m²K/W, R_se = 0,04 m²K/W. Kiszáradt állapotban R_fal = 0,45 / 0,60 = 0,750 m²K/W, R_összes = 0,750 + 0,17 = 0,920 m²K/W, tehát U = 1 / 0,920 = 1,09 W/(m²K). Öt tömegszázalék nedvességtartalomnál λ = 0,60 · e^(10 · 0,05) = 0,60 · 1,649 = 0,989 W/(m·K), amiből R_fal = 0,45 / 0,989 = 0,455 m²K/W és U = 1,60 W/(m²K).

A felületi hőmérséklet ebből következik. Az MSZ EN ISO 13788:2013 a penészkockázat megítéléséhez a hőmérséklet-tényezőt a bútorozott, takart sarkokra jellemző R_si = 0,25 m²K/W értékkel képezi: f_Rsi = 1 − U · R_si, ahol U az MSZ EN ISO 6946 szerinti, táblázatos felületi ellenállásokkal számított hőátbocsátási tényező. A belső felületi hőmérséklet ebből θ_si = θ_e + f_Rsi · (θ_i − θ_e). A számítás θ_i = 20 °C belső és θ_e = −1 °C külső hőmérséklettel készült; utóbbi a leghidegebb hónap magyarországi havi középhőmérsékletének nagyságrendje, mert a penészkockázat értékelése havi középértékekkel dolgozik, nem a méretezési külső hőmérséklettel.

A táblázat utolsó két oszlopa a lényeg. Az MSZ EN ISO 13788 szerinti normatív követelmény f_Rsi ≥ 0,7; ezt a kiszáradt fal éppen teljesíti (0,73), az 5 tömegszázalékos már nem (0,60). A penész nem a harmatpontnál indul, hanem a felületi relatív páratartalom kb. 80%-os értékénél. Húsz fokos, 50% relatív páratartalmú belső levegőnél a parciális gőznyomás p_i = 0,50 · 2 337 = 1 170 Pa; a 80%-os felületi páratartalomhoz p_sat = 1 170 / 0,80 = 1 463 Pa telítési nyomás tartozik, ami 12,6 °C felületi hőmérsékletnek felel meg. A harmatpont ugyanennél a belső levegőnél 9,3 °C. Vagyis: a kiszáradt fal 14,3 °C-os felülete biztonságban van; az 5 tömegszázalékos, 11,6 °C-os felületen már megindul a penészcsírázás, miközben szemmel látható páralecsapódás még nincs; a 10 tömegszázalékos, 8,2 °C-os felületen pedig már valódi kondenzáció is keletkezik.

Mikor szabad egyáltalán vakolni: nedvességmérési küszöbök

A „száraz-e a fal” kérdésre tapintással és szemrevételezéssel nem lehet válaszolni. A falfelület külső 1–2 centimétere gyorsan kiszárad és megtévesztő; a víz a fal belsejében marad. Mérni kell, méghozzá mélység szerint rétegezve.

A mérés módja

Az egyetlen hivatkozási alapnak tekinthető eljárás a gravimetriás (szárítószekrényes, „Darr”) módszer: a fal megfúrásakor keletkező fúrási port mélységsávonként külön edénybe gyűjtik, azonnal légmentesen lezárják, majd tömegállandóságig szárítják. A nedvességtartalom u = (m_nedves − m_száraz) / m_száraz, tömegszázalékban kifejezve. A módszer szabványos hivatkozása az MSZ EN ISO 12570 (a nedvességtartalom meghatározása emelt hőmérsékleten végzett szárítással). A helyszíni gyorsmódszer a karbidos (CM-) mérés, amely a mintához kalcium-karbidot adva a keletkező acetiléngáz nyomásából számol; eredménye CM-tömegszázalék, ami nem azonos a Darr-értékkel, jellemzően kissé alacsonyabb – a kettő nem keverhető össze egy jegyzőkönyvben.

A küszöbértékek

Meglévő téglafalazatnál a WTA 4-5 „Mauerwerksdiagnostik” irányelv a kiegyensúlyozott, elfogadható nedvességtartalmat 2–3 tömegszázalékban jelöli meg; ez a régi falazatba az évtizedek alatt beépült higroszkópos sók miatt magasabb, mint az új téglára a német gyakorlatban használt, kb. 1 tömegszázalékos egyensúlyi érték. A gyakorlati döntési szabály ebből: felújító (szárító) vakolat még nedves falra is felhordható – éppen erre való –, záró simítóvakolat és bevonat viszont csak akkor, ha a mért érték a kiegyensúlyozott tartományba ért, és két egymást követő mérés között már nem csökken érdemben.

A sótranszport nem áll meg azonnal – mit jelent ez a felületre

A talajnedvességgel felszívódó víz nem tiszta: nitrátot, kloridot és szulfátot hoz magával. Amikor a víz a falfelület közelében elpárolog, a só ott marad. A száradás utolsó szakaszában – éppen akkor, amikor a tulajdonos már azt hinné, hogy vége – a maradék nedvesség a párolgási front felé szállítja az oldott sót, ezért a sókivirágzás gyakran a száradás közben a legerősebb. Ez a legfontosabb gyakorlati következmény: attól, hogy a fal nedvességtartalma csökken, a sóterhelés nem szűnik meg, sőt a felület közelében koncentrálódik.

A sók viselkedése nem egyforma, és ez a felületképzés szempontjából számít. A nitrátok erősen higroszkóposak: a kalcium-nitrát már 50% körüli relatív páratartalomnál vizet vesz fel a levegőből, azaz a fal a levegőből „szívja vissza” a nedvességet akkor is, ha alulról már nem kap utánpótlást – ilyenkor a fal tartósan nyirkos marad, és a mérés stagnáló, nem csökkenő értéket mutat. A konyhasó (nátrium-klorid) kritikus páratartalma 75% körül van. A szulfátoknál más a veszély: a nátrium-szulfát vízmentes és tízszeresen hidratált alakja között hőmérséklet- és páratartalom-változásra oda-vissza átalakulás megy végbe, jelentős térfogatváltozással, és az ebből származó kristályosodási nyomás repeszti szét a vakolatot belülről. Ez a mechanizmus független attól, hogy a fal „száraz-e”: elég hozzá a felület páratartalmának napi ingadozása.

Rossz döntések listája: párazáró festék, gipszkarton eltakarás, PVC padló

A páradiffúziós ellenállást a szakma az egyenértékű légrétegvastagsággal, az Sd-értékkel fejezi ki: Sd = µ · d, ahol µ a dimenzió nélküli páradiffúziós ellenállási szám, d a réteg vastagsága méterben. Az Sd megmondja, hány méter vastag álló levegőréteg fejtene ki ugyanakkora ellenállást. Minél kisebb, annál nyitottabb a réteg. Az alábbi táblázat ugyanezzel a képlettel számol végig néhány jellemző felületképzést; a µ-értékek az MSZ EN ISO 10456 táblázatából, illetve a termékek gyártói műszaki dokumentációjából származnak.

A táblázat legnyitottabb és legzártabb sora között háromezerszeres a különbség (0,05 m, illetve 150 m). Egy mindössze 2 mm-es PVC padlóburkolat a fal tövében ugyanannyi páradiffúziós ellenállást jelent, mint száz méter álló levegő – vagyis a lábazati falszakasz kiszáradási keresztmetszetének azt a részét, amelyik a padló felé nyílna, gyakorlatilag megszünteti. Ugyanez a helyzet a belső oldali kenhető bitumenes „nedvességzáró” rétegekkel, amelyeket néha még mindig felhordanak a nedves lábazatra: a víz nem szűnik meg tőlük, csak feljebb megy, és ott jelenik meg, ahol a réteg véget ér.

• Mosható, magas kötőanyagtartalmú beltéri diszperziós festék és oldószeres zománc – az EN 1062-1 szerinti V2, rosszabb esetben V3 osztályba esik (Sd ≥ 1,4 m). A száradó fal felületén ez a réteg szab határt a párolgásnak.
• Cementes, tömör zárórétegek a lábazaton – a nagy µ-értékű cementkéreg a sókivirágzás helyét a réteg fölé tolja, a károsodás ott jelenik meg, ahol az „ép” vakolat kezdődik.
• Gipszkarton előtétfal a nedves falon – nem maga a lap a probléma (Sd ≈ 0,13 m), hanem a mögötte keletkező, szellőzés nélküli, hideg légrés, a beépített ásványgyapot, amely nedvességet vesz fel, és a lapok mögötti felület, amely ellenőrizhetetlenné válik. A penészedés itt sokáig csak szaglással észlelhető.
• Beépített szekrény, faburkolat, tükör a nedvesedő falszakaszon – ugyanaz a mechanizmus, mint a gipszkartonnál: hideg felület, álló levegő, magas felületi páratartalom.
• PVC, vinil, laminált padló a fal tövében, aljzatnedvesség-mérés nélkül – a padlóburkolat alá szorult nedvesség a falba tér vissza, és a lábazati sávot tartósan nedvesen tartja.
• Szilikon- vagy akrilbázisú tömítés a padló és a fal találkozásánál – megszünteti azt a néhány milliméteres párolgó felületet, ahol a lábazati nedvesség távozhatna.

Mit kér a szerkezet: nyitott, kapillaraktív, alacsony Sd-értékű felület

A száradó falra való felületképzésnek egyszerre kell két, látszólag ellentétes követelményt teljesítenie: kifelé engednie a vízgőzt, ugyanakkor kívülről nem engednie be a folyékony csapadékvizet. A szakirodalom ezt a párost Künzel-kritériumként ismeri, a Fraunhofer IBP kutatója után; a DIN 4108-3 is erre épül. A kritérium három feltételt ad a homlokzati bevonatokra: az egyenértékű légrétegvastagság Sd ≤ 2 m, a kapilláris vízfelvételi együttható w ≤ 0,5 kg/(m²·h^0,5), és a kettő szorzata w · Sd ≤ 0,2 kg/(m·h^0,5). Ha ez teljesül, a homlokzat a száradási időszakban több vizet ad le, mint amennyit esőzéskor felvesz. Felújító vakolatra kerülő bevonatnál a WTA 2-9 ennél lényegesen szigorúbb, tized méteres nagyságrendű Sd-korlátot ír elő; a pontos értéket az irányelv hatályos kiadásából kell kiolvasni.

A harmadik fogalom a kapillaraktivitás: az a képesség, hogy a réteg a folyékony vizet is szállítja – nem csak gőz alakban engedi át –, tehát a felület felé, a párolgási front irányába mozgatja a nedvességet. Az ásványi, mészbázisú vakolatok és bevonatok ezt tudják; a filmképző műanyagbevonatok nem. Ez a különbség dönti el, hogy a fal a felület alatt gyűjti-e a vizet, vagy leadja.

A MIG rétegrend erre a helyzetre: alapozó – vakolat – bevonat

A MIG DHMb rendszer háromrétegű logikát követ: aljzattípusnak megfelelő alapozó, ásványi vakolat, majd a 0,40 mm-es MIG-ESP bevonat. A rendszer kiindulási feltétele ugyanaz, mint bármely más nyitott rétegrendé, és a gyártó saját alkalmazási leírása ki is mondja: „Ügyeljen arra, hogy az aljzat tiszta, száraz, szilárd és mentes legyen a sókiválásról, portól, laza részecskéktől…” Ez a mondat a cikk szempontjából kulcsfontosságú: a bevonat nem falszárító eszköz, hanem a kiszáradt vagy kiszáradóban lévő szerkezet nyitott záró rétege. Csuromvizes, sókivirágzásos falra felhordva a gyártó saját alkalmazási feltétele sérül.

Alapozó: az aljzat típusa dönt, nem a szokás

A MIG alapozó-család a felújítás során előforduló hatféle aljzatra ad külön terméket. Ez a felületképzés legolcsóbb, mégis leggyakrabban elrontott lépése: rossz alapozón a legjobb bevonat is leválik, vagy a régi bitumen, illetve fakátrány átüt rajta. Mind a nyolc MIG-ESP és ThermaLife alapozó oldószermentes, lobbanáspontjuk > 60 °C, illékonyszerves-vegyület-tartalmuk (VOC) 0 és 0,16 g/l között van – beltéri, lakott környezetben végzett felújításnál ez lényeges szempont.

Vakolat: ez viszi a rétegvastagságot és a nedvességet

A nedvesedett falak felújításánál a MIG 262 mész-cement bázisú felújító és simítóvakolat a rendszer alapja; hőszigetelő igény esetén a MIG THERM M65 könnyűvakolat, lábazaton – ahol felcsapódó víz és talajnedvesség éri a felületet – a hidrofób, vízlepergető MIG Therm L14. A táblázat adatai a termékek magyar megfelelőségi dokumentációjából származnak; a hővezetési tényezők a szabványos λ₁₀,dry, azaz 10 °C-on, száraz állapotban érvényes értékek.

A táblázatból két dolog olvasható ki, amit a tervlapon tudatosan kell kezelni. Az egyik: a MIG THERM M65 vízfelvételi kategóriája W0, ami az MSZ EN 998-1 szerint azt jelenti, hogy erre a jellemzőre nincs meghatározott követelmény – ezért közvetlenül csapóesőnek vagy felcsapódó víznek kitett szakaszon (lábazat, tetőperem) ez a vakolat nem záró réteg, oda a W2 osztályú, hidrofób L14 való. A másik: a MIG 280 tapadóhíd µ = 25-ös értéke a rendszer legzártabb ásványi rétege; 5 mm vastagságban ez Sd = 25 · 0,005 = 0,125 m, ami önmagában még nyitott, de teljes felületű, vastag tapadóhídréteget nedves falon nem érdemes tervezni.

Egy tipikus, nedvesedés után helyreállított külső falszakasz rétegrendjének teljes páradiffúziós ellenállása így alakul: MIG THERM M65 alapvakolat 20 mm (Sd = 6 · 0,020 = 0,120 m), MIG 262 simítóvakolat 5 mm (Sd = 6 · 0,005 = 0,030 m), MIG-ESP Exterior bevonat 0,40 mm (Sd = 0,05 m). Összesen 0,200 m. Ez a Künzel-kritérium 2 m-es homlokzati korlátjának egytizede, tehát a rétegrend páratechnikailag nyitott marad. A záró bevonat önmagában 0,05 m, ami a WTA felújító vakolatra vonatkozó, szigorúbb bevonat-követelményének is megfelel.

Bevonat: a 0,40 mm-es záró réteg dokumentált adatai

A MIG-ESP Exterior és a MIG-ESP Interior az a két eleme a rendszernek, amelyre CE-teljesítménynyilatkozat áll rendelkezésre, az EN 15824:2017 harmonizált szabvány (szerves kötőanyagú kültéri és beltéri vakolatok) szerint. A kültéri nyilatkozat két olyan értéket deklarál, amely pontosan a jelen cikk témájához tartozik.

Felhordás a gyakorlatban: amit az alkalmazási leírás előír

A bevonat két rétegben készül, rétegenként 200 µm (0,20 mm) száraz rétegvastagsággal, összesen 0,40 mm-rel. Az alkalmazási leírás szerint az első réteg alapvetően fehér – a fehér réteg fényvisszaverő képessége a gyártó szerint 90% fölött van –, a második fehér vagy színes. A felhordás keresztirányú mozgatással történik: függőlegesen, vízszintesen és átlósan, a legfinomabb részecskék egyenletes eloszlása érdekében; a falat vagy homlokzatot megszakítás nélkül, mindig egy irányban (felülről lefelé) kell bevonni, hogy ne alakuljanak ki csíkok. Sima felülethez rövid, 8–12 mm szálú, durva és strukturált felülethez hosszú, 18–22 mm szálú állatszőrös hengert ír elő a gyártó. Fogyasztás: két fehér réteggel kb. 0,50 l/m², vagy kb. 0,25 l/m² fehér első réteg és kb. 0,25 l/m² színes második réteg; durva, strukturált vagy erősen nedvszívó felület ezt jelentősen növelheti. Az egyes rétegek felhordása után rétegvastagság-mérő fésűvel kell ellenőrizni a felhordott mennyiséget – a leírás kiemeli, hogy a túl vékony felhordás a működőképesség szempontjából problémás lehet, a túl vastag nem.

A „molekuláris pumpa”: mit mond a gyártó, és mi az, amit mérés támaszt alá

A DHMb (Double Hybrid Membrane) technológia gyártói magyarázata szerint a bevonat nem egyszerűen átengedi a vízgőzt, hanem aktívan kifelé mozgatja. A gyártói prospektus megfogalmazásában a membrán vékony film, amelynek felületén statisztikailag egyenletesen elosztott pórusok vannak; mindegyik pórusban egy rugalmas réteggel lezárt kis cső található, és az adott energiával a pórusba érkező vízgőzmolekula erről a rugalmas hátsó falról pattan vissza a külső környezetbe, miközben „mint egy molekuláris pumpa” magával húzza a hordozó rétegben lévő vízmolekulát. A magyar nyelvű animált bemutató ugyanezt szemléletesen, trambulin-hasonlattal adja elő, és azzal zárul, hogy „a fal száraz – ez a természetes szigetelés”. Ugyanez a gyártói anyagcsalád a bevonat porozitását > 58%-ban, a pórusméretet 27–71 nm-ben adja meg.

MIG DHMb Mikromembrán Technológia – a gyártó magyar nyelvű animált bemutatója (1:49)

Garancia és átadás: mit írasson bele a szerződésbe

Az épületszerkezetek kötelező alkalmassági idejét szabályozó 11/1985. (VI. 22.) ÉVM–IpM–KM–MÉM–BkM együttes rendelet 2014-ben hatályát vesztette. Ma tehát nincs olyan jogszabály, amely a vakolatra vagy a bevonatra automatikusan több éves alkalmassági időt írna elő: ami marad, az a Ptk. szerinti kellékszavatosság – a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:163. § (3) bekezdése szerint, ha a szolgáltatott dolog ingatlan, a kellékszavatossági igény a teljesítés időpontjától számított öt év alatt évül el –, valamint az, amit a felek jótállásként kikötnek. A jótállás tehát szerződéses kérdés; ha nincs leírva, nincs.

A nedvesedés utáni felületképzésnél a szerződés legfontosabb feladata nem a jótállás időtartamának megadása, hanem a felelősségi határok kijelölése. A vízszigetelés és a felületképzés két külön teljesítés: a felületképzőtől nem lehet elvárni, hogy a nedvességforrás megszűnéséért feleljen, a vízszigetelőtől pedig azt, hogy a vakolat tapadásáért. A határt méréssel kell meghúzni.

1. Átadási nedvességmérési jegyzőkönyv: a fúráspontok alaprajzi helye és magassága, a mintavételi mélységsávok (jellemzően 0–2, 2–5, 5–15, 15–30 cm), a mérési módszer megnevezése (gravimetriás MSZ EN ISO 12570 vagy karbidos) és az eredmény tömegszázalékban. Mértékegység nélküli kézi műszeres skálaérték nem jegyzőkönyv.
2. Sóelemzési jegyzőkönyv ugyanazokból a mintákból: klorid, nitrát és szulfát tömegszázalékban, a WTA 2-9 szerinti terhelési fokozat megjelölésével.
3. Tételes rétegrend-jegyzék: minden réteg gyártója, terméknevet is beleértve, a felhordott rétegvastagság, a tervezett fogyasztás és az előírt száradási idő. A MIG-ESP rendszernél ez az alapozó (min. 12 óra száradás), az első bevonatréteg (min. 24 óra) és a második bevonatréteg (min. 24 óra).
4. A bevonat rétegvastagságának ellenőrzése rétegvastagság-mérő fésűvel, rétegenként 0,20 mm, összesen 0,40 mm, fényképes dokumentációval. Az alkalmazási leírás kiemeli, hogy a túl vékony felhordás működési szempontból problémás, a túl vastag nem.
5. A feldolgozási hőmérséklet-tartomány rögzítése a gyártó aktuális műszaki adatlapja alapján. A rendelkezésre álló magyar forrásdokumentumok egyike sem közöl feldolgozási hőmérsékletet egyik MIG-termékre sem – ezt írásban kell bekérni, és a szerződéshez csatolni.
6. Annak kimondása, hogy a felületképzés jótállása nem terjed ki a nedvességforrás újbóli megjelenéséből eredő károsodásra, és fordítva: a vízszigetelés jótállása nem terjed ki a nem megfelelő felületképzésből eredő károsodásra.
7. Az utólagos ellenőrző mérések időpontja, módja, helye és költségviselője – erről szól a következő fejezet.

Utólagos ellenőrzés 6 és 12 hónap múlva

A felújítás minőségét nem az átadáskor, hanem az első két fűtési szezonban lehet megítélni. A hat és tizenkét hónapos ellenőrzésnek egyetlen módszertani szabálya van: ugyanazokon a pontokon, ugyanazzal a módszerrel, ugyanabban a mélységsávban kell mérni, mint az átadáskor – különben az eredmények nem hasonlíthatók össze. Érdemes a fúráspontokat az átadáskor jelölni és fényképen rögzíteni.

Az értékelés kulcskérdése nem az abszolút szám, hanem a tendencia. Ha a hatodik hónapban mért érték a kiindulásihoz képest nem csökkent, annak három tipikus oka van: a vízszigetelés nem zár (a kapilláris utánpótlás folytatódik), a felületképzés túl zárt (a párolgás akadályozott), vagy a falban lévő higroszkópos só a levegőből veszi fel a nedvességet (ilyenkor a sóelemzés adja meg a választ). A három ok három különböző beavatkozást igényel, és összekeverésük a leggyakoribb oka annak, hogy egy nedves falat kétszer-háromszor felújítanak eredmény nélkül.

Összefoglalás: mit kérdezzen a kivitelezőtől, és mit írjon a tervlapra

• Tulajdonosnak: „Milyen módszerrel és milyen mélységből mérték a falnedvességet, és hány tömegszázalékot mutatott?” Ha a válasz egy mértékegység nélküli skálaérték egy kézi műszerről, a mérés nem alkalmas döntésre.
• Tulajdonosnak: „Készült-e sóelemzés, és melyik terhelési fokozatba esett a fal?” Ez határozza meg a felújító vakolat vastagságát és rétegszámát, és magas sóterhelésnél porózus alapvakolat is szükséges.
• Tulajdonosnak: „Mekkora a felhordandó záró réteg Sd-értéke?” Kültéren 2 m alatt, felújító vakolaton és beltéren a lehető legkisebb legyen; a MIG-ESP Exterior deklarált értéke 0,05 m ± 0,02 m.
• Tervezőnek: a tervlapon nevesíteni kell a rétegrend minden elemét terméknévvel, rétegvastagsággal és Sd-értékkel, továbbá a rétegrend eredő Sd-értékét. A fenti példában ez 0,120 + 0,030 + 0,05 = 0,200 m.
• Tervezőnek: a vízfelvételi osztály mellé mindig oda kell írni a szabvány számát is, mert az MSZ EN 998-1 W0–W2 és az EN 1062-1 W1–W3 skálája ellentétes irányú.
• Tervezőnek: a penészkockázatot az MSZ EN ISO 13788 szerinti f_Rsi ≥ 0,7 kritériummal, a kiszáradt ÉS a nedves állapotra is ellenőrizni kell – a példában ez 0,73, illetve 0,60.
• Tervezőnek: a bevonat hővezetési tényezőjével nem szabad számolni, mert a CE-teljesítménynyilatkozat ott NPD-t deklarál. Ha a rétegrendnek energetikai teljesítményt is kell hoznia, azt a hőszigetelő vakolat (MIG THERM M65, λ = 0,079 W/(m·K); ThermaLife Ecoplaster, λ = 0,042 W/(m·K)) vastagságával kell megoldani.
• Kivitelezőnek: az alapozót az aljzat típusa dönti el, nem a raktárkészlet; a száradási időket (12 / 24 / 24 óra) az ütemterv nem rövidítheti le; és a rétegvastagságot rétegenként fésűvel kell ellenőrizni.