Rsi = 0,13 vagy 0,88? A felületi hőátadási ellenállás vitája — mindkét számítás

Ha egy tervező kézhez kap egy hőtechnikai számítást, a rétegrendet szokta ellenőrizni: milyen falazóelem, milyen vastag hőszigetelés, milyen λ-értékkel. A felületi hőátadási ellenállásokat — Rsi és Rse — általában futólag veszi tudomásul, mert azok tapasztalat szerint mindig ugyanazok: 0,13 és 0,04 m²K/W. A MIG-ESP / DHMb bevonatrendszerhez kiadott számításokban azonban éppen ez a két szám tér el a megszokottól, mégpedig nagyságrendileg: belső oldalon 0,88, külső oldalon 1,15 m²K/W szerepel. A rétegrend maradék része lényegében változatlan.

Ez a cikk nem foglal állást a termék egészéről. Egyetlen kérdést jár körül, mérnöki részletességgel: mekkora a felületi hőátadási ellenállás egy alacsony hőemissziójú (low-e) felületű falon, és mennyit szabad ebből az MSZ EN ISO 6946:2017 keretei között elszámolni. A gyártó számítását teljes egészében, forrásmegjelöléssel közöljük — ez a nyilvánosan hozzáférhető anyaguk része, és a tervezőnek joga van hozzá. Mellé odatesszük ugyanannak a falnak a szabvány szerinti konvektív taggal elvégzett számítását is, szintén lépésenként. A két eredményt egymás mellé állítjuk, és megmutatjuk, pontosan melyik behelyettesítésnél válik szét a két út.

Mit jelent Rsi és Rse, és miért nem állandó

A hőátbocsátási tényező (U, mértékegysége W/(m²K)) egy épületszerkezet teljes hőellenállásának reciproka. A teljes hőellenállás (RT, m²K/W) három részből áll: a belső felületi hőátadási ellenállásból (Rsi), a rétegek saját hőellenállásainak összegéből, és a külső felületi hőátadási ellenállásból (Rse):

A rétegek tagja (dᵢ / λᵢ) anyagjellemző: a réteg vastagsága méterben, osztva a hővezetési tényezőjével W/(mK)-ben. Ez a rész az, amelyet a köznyelv „szigetelésnek” nevez. A két felületi tag viszont nem anyagjellemző, hanem határfeltétel: azt írja le, milyen ellenállással jut át a hő a levegőből a szerkezet felületére, illetve a felületről a levegőbe. Ez a hőátadás két, egymással párhuzamos mechanizmuson keresztül zajlik, és a felületi hőátadási ellenállás a kettő eredőjének reciproka:

• hr — a sugárzásos hőátadási tényező, W/(m²K). Azt írja le, mennyi hőt cserél a felület hősugárzás útján a környezetével. Nagysága a felület hőemissziós tényezőjétől (ε, dimenzió nélküli, 0 és 1 között) és a hőmérséklettől függ.
• hc — a konvektív hőátadási tényező, W/(m²K). Azt írja le, mennyi hőt szállít el a felület mellett kialakuló levegő-határréteg áramlása és a vezetés. Beltéren a szabad (természetes) konvekció, kültéren a szél dominálja.
• A vezetést a szabvány a felületi tagban külön nem kezeli, mert a levegő-határréteg vezetési hozzájárulása a konvektív tagban benne foglaltatik.

Ebből következik, hogy Rsi és Rse elvben nem állandó: függ a felület emissziójától, a hőmérséklettől, a hőáram irányától és kültéren a szélsebességtől. A tervezői gyakorlatban mégis állandóként használjuk őket, mert a szabvány táblázatos alapértékeket ad rájuk — pontosan azért, hogy a hőtechnikai igazolások összehasonlíthatók és ellenőrizhetők legyenek. A vita ott kezdődik, hogy a szabvány maga engedélyez egy részletes, számított eljárást is, és a kérdés az, hogy ez az eljárás pontosan mit enged átírni.

A szabványos alapértékek és honnan jönnek

Az MSZ EN ISO 6946:2017 táblázatos felületi hőátadási ellenállásai a következők. A hőáram irányát a szabvány három sávra bontja: felfelé, vízszintes (a vízszintestől ±30°-on belül) és lefelé irányuló hőáram.

Ezek a számok nem önkényes konvenciók: visszaszámolhatók ugyanabból a képletből, amelyet a szabvány C melléklete ad. A táblázat két hallgatólagos feltevéssel él — a felület emissziója ε ≈ 0,9 (ez a hagyományos építőanyagok, vakolat, tégla, beton, festék jellemző értéke), a külső felület melletti szélsebesség pedig v = 4 m/s. Nézzük meg, mi jön ki a képletből ezekkel:

1. Belső oldal, vízszintes hőáram, 20 °C-os közepes hőmérséklet (Tmn = 293 K): hr0 = 4 · 5,67 · 10⁻⁸ · 293³ = 5,705 W/(m²K); hr = 0,9 · 5,705 = 5,13 W/(m²K); hci = 2,5 W/(m²K); Rsi = 1 / (5,13 + 2,5) = 0,131 ≈ 0,13 m²K/W.
2. Külső oldal, kb. 10 °C-os közepes hőmérséklet (Tmn = 283 K): hr0 = 5,140 W/(m²K); hr = 0,9 · 5,140 = 4,63 W/(m²K); hce = 4 + 4 · 4 = 20 W/(m²K); Rse = 1 / (4,63 + 20) = 0,041 ≈ 0,04 m²K/W.

A táblázatos értékek tehát a részletes eljárás konkrét behelyettesítései. Ez fontos, mert azt jelenti, hogy a részletes eljárás nem valami kiskapu a táblázat mellett, hanem annak forrása. Ha valaki más emissziót vagy más szélsebességet vesz fel, ugyanabban a képletben teszi — nem egy másikban.

Az Annex C részletes eljárása: mit enged és mit köt meg

Az MSZ EN ISO 6946:2017 6.4 pontja kifejezetten utal rá, hogy alacsony emissziójú felületekre a C melléklet ad részletes eljárást, és ez a melléklet normatív, azaz a szabvány kötelező része, nem tájékoztató függelék. A melléklet pontosan azt teszi lehetővé, amire a low-e bevonatok esetében szükség van: a táblázatos érték helyett a felület tényleges emissziójával számított felületi ellenállás használatát. A számítás menete a következő.

A sugárzási tag — itt szabad az emissziót figyelembe venni

A sugárzásos hőátadási tényező a felület emissziós tényezőjének és a feketetest-referenciaértéknek a szorzata:

Itt σ = 5,67 · 10⁻⁸ W/(m²K⁴) a Stefan–Boltzmann-állandó, Tmn pedig a felület és a vele sugárzásban álló környezet közepes termodinamikai hőmérséklete kelvinben. Ez az a pont, ahol egy valóban alacsony emissziójú felület legitim módon megjelenhet a számításban — feltéve, hogy az emisszió mért érték, nem felvett.

A konvektív tag — ezt a szabvány rögzíti

A konvektív tagra a C melléklet nem ad szabadságot: irány szerint rögzített értékeket, illetve kültéren egy szélsebességtől függő képletet ír elő. Ezek nem a felület anyagától, hanem a geometriától és az áramlási viszonyoktól függenek.

Érdemes megjegyezni a brit BR 443:2019 nemzeti számítási konvenciót is: az alacsony emissziójú felület beszámítását szabadon álló, koszolódó, tisztítható, átfesthető felületen kifejezetten kizárja, tartóssági és karbantartási okokból, és a low-e tulajdonságot csak zárt légrétegeknél (az MSZ EN ISO 6946:2017 D melléklete szerinti eset) engedi beszámítani. Ez nem magyar előírás, de jelzi, hogy a low-e beszámítás még ott is vitatott, ahol a szabvány elvben lehetővé teszi.

A gyártó számítása lépésről lépésre — a teljes levezetés

A gyártó számítása egy egyoldalas, „CALCULATION ACCORDING TO DIN 6946 ANHANG C / EN ISO 6946-2017 ANNEXE C (NORMATIVE)” fejlécű táblázat, amely két esetet dolgoz fel: egy téli (mérsékelt égövi) és egy nyári kombinált peremfeltételt. A dokumentum fejlécében szereplő indoklást szó szerint idézzük, mert ez a számítás értelmezésének kulcsa.

A számítási lap sorai a belső oldalra, változatlan formában, ahogyan a dokumentumban szerepelnek. CASE 1, téli peremfeltétel:

1. σ = 5,67 · 10⁻⁸ W/(m²K⁴)
2. Tmn = 293 K (belső hőmérséklet 20 °C), Tmn³ = 25 153 757
3. hr0 = 4 · σ · Tmn³ = 5,7048721 W/(m²K)
4. ε = 0,2
5. hr = ε · hr0 = 1,14 W/(m²K)
6. hci = 0 W/(m²K)
7. Rsi = 1 / (1,14 + 0) = 0,88 m²K/W

Ugyanez a külső oldalra, −5 °C-os méretezési külső hőmérséklettel:

1. Tmn = 268 K (külső hőmérséklet −5 °C), Tmn³ = 19 248 832
2. hr0 = 4 · σ · Tmn³ = 4,3656351 W/(m²K)
3. ε = 0,2
4. hr = ε · hr0 = 0,87 W/(m²K)
5. hce = 0 W/(m²K)
6. Rse = 1 / (0,87 + 0) = 1,15 m²K/W

Az aritmetika a dokumentumon belül hibátlan: minden szorzás és osztás visszaellenőrizhető, és a kerekítések is helyesek. A számítás két vitatott eleme a hci = hce = 0 felvétel és a mérési jegyzőkönyvvel alá nem támasztott ε = 0,2 — minden további következmény ebből a kettőből ered.

Ugyanaz a fal a szabványos konvektív taggal — a második számítás

Most végezzük el ugyanezt a számítást, változatlanul meghagyva a gyártó által felvett ε = 0,2 emissziót, de a C mellékletben rögzített konvektív taggal. Függőleges homlokzati falról van szó, tehát vízszintes hőáram, hci = 2,5 W/(m²K).

A külső oldalon, −5 °C-os méretezési hőmérsékleten és v = 4 m/s szélsebességgel: hr = 0,2 · 4,3656 = 0,873 W/(m²K), hce = 4 + 4 · 4 = 20 W/(m²K), azaz Rse = 1 / (0,873 + 20) = 0,048 m²K/W. A szabványos táblázatos 0,04 m²K/W értékhez képest ez mindössze 0,008 m²K/W többlet — kültéren a low-e felület U-értékben kifejezve gyakorlatilag hatástalan.

A három számítás bemenő értékei és eredményei egymás mellett:

A táblázatból leolvasható, hogy a három számítás pontosan egyetlen sorban tér el egymástól érdemben: a hci és hce sorban. A sugárzási tag kezelése a második és a harmadik oszlopban azonos.

Mennyire érzékeny a külső oldal a szélsebességre

Mivel a hce = 4 + 4v képlet lineáris a szélsebességben, érdemes megnézni, milyen tartományban mozog Rse a valóságban. A méretezési 4 m/s-ot a szabvány táblázata feltételezi; szélárnyékban, belső udvarban vagy loggiában ennél lényegesen kisebb értékek is előfordulnak.

Még a legkedvezőbb, teljesen szélcsendes esetben is legfeljebb 0,205 m²K/W jön ki, ami a gyártói 1,15 m²K/W értéknek kevesebb mint a hatoda. A méretezési szélsebességnél a különbség 0,006 m²K/W — ez egy átlagos falon a hőátbocsátási tényezőben az ezrelék tartományában jelentkezik.

A két eredmény szembeállítva egy valós rétegrenden

A tiszta felületi számítás önmagában absztrakt. Nézzük meg, mit tesz a két megközelítés egy konkrét, dokumentált rétegrenden. A gyártói anyagok között szerepel egy jegyzőkönyvpár, amely ugyanazt a hátszellőztetett klinkerburkolatú betonfalat számolja végig kétszer: egyszer közönséges diszperziós festéssel, egyszer MIG-ESP Interior beltéri bevonattal. A két jegyzőkönyv rétegtáblája sorról sorra összevethető.

A külső oldalon azért 0,130 és nem 0,04 m²K/W szerepel, mert a szerkezet hátszellőztetett: a szabvány szerint jól szellőztetett légréteg esetén a légréteg és az azon kívüli rétegek hőellenállását figyelmen kívül kell hagyni, és a külső felületi hőátadási ellenállás helyére a belső oldali értéket kell írni. Ez mindkét változatban azonos, tehát a különbséghez nem járul hozzá.

Számoljuk most újra ugyanezt a falat a szabványos konvektív taggal. A rétegek saját hőellenállásainak összege a MIG-változatban 1,368 m²K/W (a felületi tagok nélkül). Ehhez adódik a saját számításunk szerinti Rsi = 0,275 és a változatlan Rse = 0,130 m²K/W:

Hol a vita magja: a konvektív tag elhagyása

Az eddigiekből látszik, hogy a teljes eltérés egyetlen döntésen múlik. Foglaljuk össze, mi szól mellette és mi ellene, tényszerűen.

A gyártói érvelés szerkezete

Az érvelés a következő: a bevonat mikroporózus, a pórusok mérete (a gyártó magyar nyelvű partnerlevele szerint 27–71 nm) összemérhető a levegőmolekulák közepes szabad úthosszával (kb. 68 nm normál állapotban), ezért a pórusokban nem alakul ki összefüggő gázáramlás, hanem effúzió lép fel — a molekulák egyenként, a pórusfallal ütközve haladnak át a nyíláson. Ez az állítás a gázkinetikában valós és elismert jelenség; a vákuum-szigetelőpanelek (VIP) és az aerogélek működése éppen ezen alapul. A gyártói számítás ezt a megállapítást viszi át a felület fölötti határrétegre.

Ami az átvitelt kérdésessé teszi

• A két tartomány jellemző mérete öt-hat nagyságrenddel tér el. A bevonat pórusa nanométeres, a fal melletti termikus határréteg milliméteres (5–50 mm). A ritkulási hatás küszöbét a Knudsen-szám adja meg (Kn > 0,01); a szabad levegőben lévő határrétegre ez Kn ≈ 10⁻⁵–10⁻⁶.
• A hci nullázásához nem bevonatra, hanem a levegő eltávolítására volna szükség: a Knudsen-tartomány szabad térben kb. 0,1 mbar körüli nyomáson kezdődik. A vákuum-szigetelőpaneleket pontosan ezért evakuálják, és ezért kell nekik gáztömör burkolat.
• A hőátadási szakirodalomban mért irány ellentétes: az érdes, porózus felület a konvektív hőátadási tényezőt jellemzően 20–50%-kal növeli, nem csökkenti, mert a felületi érdesség turbulizálja a határréteget.
• A hatás — ha fennáll — az anyagon BELÜLI hővezetési tényezőt csökkenti, tehát a réteg saját hőellenállásán át hathatna. Egy 0,4–0,6 mm vastag rétegben azonban még VIP-mag szintű λ = 0,004 W/(mK) mellett is legfeljebb R = 0,10–0,15 m²K/W jönne ki. A jegyzőkönyvpárban mutatkozó ΔR = 0,752 m²K/W-hoz 0,4 mm-en λ ≈ 0,00053 W/(mK) kellene — ez a legjobb evakuált VIP-mag hétszerese, légköri nyomáson.
• A gyártó saját rétegtáblája ezzel szemben λ = 0,16 W/(mK) értékkel számol a bevonatra — ez közönséges ásványi vakolat nagyságrendje, tehát a saját bemenő adatuk sem mutat Knudsen-elnyomást a rétegben.

Hozzátesszük: a gyártói számítás nem hibás abban az értelemben, hogy az általa felvett bemenő értékekből helyesen vezeti le az eredményt. A kérdés kizárólag az, hogy a bemenő érték megfelel-e a hivatkozott szabványnak. Ebben a konkrét pontban nem felel meg, és a dokumentum ezt az eltérést nem jelöli — a fejlécében normatív C melléklet szerinti számításként hivatkozik magára.

Az elméleti plafon: mennyi javulás fér bele a szabványba

Ha a konvektív tag rögzített, akkor a felületi hőátadási ellenállásnak van egy elvi felső korlátja: az az eset, amikor az emisszió nullához tart, azaz a sugárzási tag eltűnik. Ekkor Rs = 1 / hc. Ez a szám tervezői szempontból hasznos, mert megmutatja, meddig érdemes egyáltalán vitatkozni egy low-e bevonat emissziójáról.

A táblázatból két gyakorlati következtetés adódik. Az első: a legnagyobb elvi tér a lefelé irányuló hőáramnál van (hci = 0,7 W/(m²K)), tehát árkádfödém alsó síkján, fűtött tér alatti födémen egy valóban alacsony emissziójú felület elvben a legtöbbet hozná. A második: kültéren, méretezési szélsebességnél a teljes elérhető többlet 0,01 m²K/W, azaz a kültéri low-e beszámítás U-értékben gyakorlatilag értelmezhetetlen.

Van egy egyszerű ellenőrzés is, amely a felvétel általánosíthatóságát teszi próbára. Ha Rsi + Rse = 0,88 + 1,15 = 2,03 m²K/W univerzálisan érvényes volna minden e bevonattal kezelt felületre, akkor bármely szerkezet hőátbocsátási tényezője — a rétegektől függetlenül — legfeljebb 1 / 2,03 = 0,49 W/(m²K) lehetne. Egy egyrétegű üvegezés (U ≈ 5,8 W/(m²K)) is 0,49 alá kerülne pusztán a festéstől. A tervező ezt a próbát bármely számításon el tudja végezni fejben.

Egy független kísérleti előzmény ugyanezen a termékkategórián

A vitában rendszeresen elhangzik az az érv, hogy az infravörös-reflektáló bevonatok új technológiát képviselnek, amelyet a szabvány módszerei elvileg nem tudnak leképezni. Ezt a kérdést ugyanezen a termékkategórián már kísérletileg megvizsgálták.

Ugyanez az irodalom a beltéri alkalmazás irányát is tisztázza. A BINE Informationsdienst / ZAE Bayern low-e bevonatokról szóló adatlapja kifejezetten figyelmeztet: a hősugárzás helyiség felé történő visszaverése ugyan javítja a komfortérzetet, de csökkenti a fal felületi hőmérsékletét, és rosszul szigetelt falaknál ez nedvességkárhoz vezethet. Ez fizikailag szükségszerű: az Rsi minden növekedése hidegebb belső falfelületet jelent, mert ugyanaz a hőáram nagyobb hőmérséklet-esést szenved a határrétegen. A belső oldali low-e hatás iránya tehát ellentétes a felületi hőmérséklet emelésével — a felületi hőmérséklet emelkedése más mechanizmusból, a falszerkezet kiszáradásából eredhet, mert a nedvesség rontja a falazat hővezetési tényezőjét (MSZ EN ISO 10456 nedvességi átszámítás).

Mit jelent ez a tervezőnek a gyakorlatban

A hőtechnikai igazolás felelőssége a tervezőé, nem a termék gyártójáé. Ezért érdemes végigmenni azon, mi következik a fentiekből egy konkrét projektben.

A hatósági számításban

A 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet szerinti energetikai igazolásban minden beszámított réteghez deklarált teljesítményjellemző kell. A bevonat CE-teljesítménynyilatkozata az EN 15824:2017 harmonizált szabvány szerint készült (szerves kötőanyagú kültéri és beltéri vakolatok), és a hővezetési tényezőnél NPD-t (nincs meghatározott teljesítmény) tartalmaz, tehát a termék hővezetési tényezője nem deklarált érték. Deklarált λ nélkül a réteg a hőtechnikai igazolásban hőszigetelő rétegként nem vehető figyelembe, függetlenül attól, hogy bármely számítás mit mutat.

Ha mégis részletes felületi számítást készít

Az MSZ EN ISO 6946:2017 C melléklete szerinti részletes eljárás önmagában legitim. Ha alkalmazza, a következőket érdemes a műszaki leírásban rögzíteni:

1. A felhasznált emissziós tényező (ε) forrását: melyik akkreditált labor, milyen szabvány szerinti mérés (EN 15976 vagy ASTM C1371, ASTM E408 szerinti félgömbi súlyozással), milyen jegyzőkönyvszámon. Felvett, terméklapról átvett vagy marketinganyagból származó érték hatósági számításba nem való.
2. Hogy az emissziót öregítés előtt és után mérték-e (EN 1062-11 szerinti UV- és nedvességciklus), mert a szabadon álló felület emissziója a koszolódással és öregedéssel nő.
3. A konvektív tag felvett értékét és irányát: hci = 5,0 / 2,5 / 0,7 W/(m²K) a hőáram iránya szerint, kültéren hce = 4 + 4v a felvett szélsebességgel.
4. Azt, hogy a felület a használat során tisztítható, átfesthető, takarható-e. Egy bútorral takart vagy később diszperziós festékkel átfestett fal esetében a low-e beszámítás megszűnik érvényes lenni. A brit BR 443:2019 konvenció éppen ezért zárja ki a szabad felületek low-e beszámítását.
5. A hőmérsékleteloszlási és páratechnikai ellenőrzést ugyanazzal az Rsi-vel, amellyel az U-értéket számolta — az MSZ EN ISO 13788 szerinti fRsi ≥ 0,70 vizsgálat csak így értelmes.

A nagyságrend, amivel reálisan számolhat

A gyártói terméklapokon szereplő emissziós tényezők (MIG-Exterior εn = 0,30, MIG-Interior εn = 0,28, Antimicrobial εn = 0,15, a magyar rendszerleírásban εn = 0,315) mellett — ha ezek méréssel igazolhatók — a fenti falon 6–7% körüli U-érték-különbség adódik a szabvány szerinti eljárással. Ez nem elhanyagolható, de nagyságrendileg más, mint a marketinganyagokban szereplő tartomány. Fontos hozzátenni, hogy a Fraunhofer IBP mérései szerint valós, infravörös-reflektáló festékbevonaton az emisszió reálisan 0,88-ról 0,65-re csökkenthető; ilyen ε mellett a különbség 2–3% körül marad. Az igazi kérdés tehát nem a számítási módszer, hanem az, hogy mennyi a felület tényleges, mért hőemissziója — és ez ma egyetlen jegyzőkönyvvel sincs alátámasztva.

Milyen mérés döntené el a kérdést

A vitát nem számítási érvekkel, hanem méréssel lehet lezárni. Három, egymást kiegészítő út létezik, és mindegyiknek van kiforrott, nemzetközileg elfogadott szabványa.

A három közül a félgömbi emissziómérés a legolcsóbb és a leggyorsabb, mégis ez a döntő: egyetlen nap alatt eldönti, tartható-e egyáltalán az ε = 0,2, amelyre az egész számítás épül. Ha a mért érték a festékbevonatokon szokásos 0,6–0,65 sávba esik, a hirdetett nagyságrend a konvektív tag kezelésétől függetlenül kizárt; ha viszont tényleg 0,2 körül van, akkor van egy szerény, de valós és szabványosan beszámítható hozzájárulás.

A teljes kérdést lezáró kísérlet elrendezése egyszerű: ugyanaz a fal, ugyanaz a mérőműszer, bevonat felhordása előtt és után. Ha a mért hőáramsűrűség a bevonat felhordása után a hőmérséklet-különbségre vonatkoztatva számottevően csökken, az független attól, ki milyen hci értéket vesz fel — a mérés ugyanis magába foglalja a valós felületi hőátadást. Ha nem csökken, az szintén egyértelmű válasz. Létezik egy még olcsóbb, félnapos ellenőrzés is: a belső felületi hőmérséklet mérése termokamerával vagy felületi érzékelővel egy hideg téli napon. A két számítás ugyanarra a falra 10,7 °C és 16,2 °C körüli felületi hőmérsékletet jósol; ekkora különbség bármilyen egyszerű műszerrel kimutatható.

Érdemes megjegyezni, hogy a bevonat valós, dokumentált teljesítménye — a kiemelkedő napsugárzás-visszaverés — egy egészen más mérésből származik, és nem érintett a fenti vitában. Az MFPA Weimar (a Bauhaus-Universität mellett működő hivatalos vizsgálóhely) B 21.15.223.01 számú jegyzőkönyve Agilent Cary 5000 spektrométerrel és DRA 2500 integráló gömbbel az ESP Außen mintán 0,965–0,980 féltérbeli reflexiót mért az 500–1000 nm-es, 0,927–0,964 értéket az 1100–1600 nm-es sávban — ott, ahol a napsugárzás energiájának túlnyomó része van. Ez akkreditált, harmadik fél által mért adat, csak éppen nem hőátbocsátási, hanem sugárzásfizikai jellemző, amelyet az U-érték fogalmilag nem tartalmaz.

MIG DHMb Mikromembrán Technológia — a gyártó technológiai animációja (1:49)

A gyártó rövid, magyar nyelvű technológiai animációja a bevonat mikromembrán-szerkezetét mutatja be: azt a mikroporózus felépítést, amelyre a fenti számítási lap fejlécében szereplő Knudsen-érvelés is hivatkozik. A videó a szerkezet szemléltető ábrázolásáig jut el — pórusméret-eloszlást, mérési módszert vagy jegyzőkönyvszámot nem közöl —, és a felületi hőátadási ellenállás számítási kezelése, vagyis az a lépés, ahol a pórusszerkezetre vonatkozó megállapítás átkerül a felület fölötti határrétegre, nem képezi részét. Aki a számítás hátterét keresi, azt a 240909 jelű dokumentumban találja meg, nem a bemutató anyagokban.

Összefoglalás

A felületi hőátadási ellenállás körüli vita egyetlen bemenő értékre szűkíthető, és ez a szűkítés mindkét fél számára tisztázó. Amiben egyetértés van: az alacsony emissziójú felület figyelembevétele az MSZ EN ISO 6946:2017 normatív C melléklete alapján legitim, és a sugárzási tagban (hr = ε · hr0) el is végezhető. Amiben nincs egyetértés: elhagyható-e a konvektív tag. A szabvány szövege ezt nem engedi, és a felület fölötti határréteg gázkinetikai állapota sem indokolja.

• A gyártói számítás belső levezetése ellentmondásmentes, aritmetikailag hibátlan; a vitatott elem két felvétel: hci = hce = 0, valamint a mérési jegyzőkönyv nélküli ε = 0,2, amely a gyártó saját terméklapjainak egyik értékével (0,15 / 0,28 / 0,30 / 0,315) sem azonos.
• Ugyanazzal az ε = 0,2 emisszióval, de a szabványos hci = 2,5 W/(m²K) taggal Rsi = 0,275 m²K/W adódik — a táblázatos 0,13 több mint kétszerese. A low-e hatás tehát valós, csak lényegesen kisebb.
• A vizsgált hátszellőztetett betonfalon a szabvány szerinti számítás a felvett ε-tól függően 6–8% körüli U-érték-különbséget ad, a szabványon belüli elméleti plafon pedig −14,3%; a jegyzőkönyvben szereplő −31,6% ezen kívül esik.
• Kültéren, méretezési szélsebességnél a low-e beszámítás U-értékben elhanyagolható (0,006 m²K/W); a bevonat valós kültéri haszna sugárzásfizikai — a napsugárzás-visszaverés és a kisebb éjszakai kisugárzás —, és azt az U-érték nem is méri.
• A belső oldali low-e hatás iránya a felületi hőmérsékletet csökkenti, nem növeli; a felületi hőmérséklet emelkedése a falszerkezet kiszáradásából eredhet, nem a nagyobb Rsi-ből.
• Deklarált λ hiányában (az EN 15824:2017 szerinti CE-teljesítménynyilatkozaton NPD szerepel) a bevonat hőszigetelő rétegként a 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet szerinti igazolásba nem vihető be.

A tervlapra a következő írható: ha részletes felületi számítás készül, akkor abban a felhasznált emissziós tényező mérési forrását, a mérési szabványt és a jegyzőkönyvszámot fel kell tüntetni, a konvektív tagot pedig a C melléklet szerinti értékkel kell szerepeltetni, a hőáram irányának megjelölésével, és ugyanazzal az Rsi-vel kell elvégezni a hőmérsékleteloszlási és páratechnikai ellenőrzést is. Kültéri felületnél a low-e beszámítást célszerű mellőzni, mert a tartóssági bizonytalanság mellett az elérhető nyereség a számítás pontosságán belül marad. Végül: az a két mérés, amely a kérdést lezárná — félgömbi emissziómérés a valós bevonaton, és MSZ EN ISO 9869-1 szerinti in-situ hőárammérés ugyanazon a falon, bevonat előtt és után —, elvégezhető és nem drága. Amíg nincs meg, a kérdés nyitva marad, és ezt a cikk sem zárja le, csak láthatóvá teszi.