Ablakcsere után penészedni kezdett a fal — miért történik, és mit lehet tenni

Mi változott meg a beköltözés napján: a lakás légcseréje, nem a fal

A panasz jellemzően ugyanazt a menetrendet követi. Nyáron vagy kora ősszel megtörténik az ablakcsere. Az első hetek kifejezetten kellemesek: megszűnik a huzat, csendesebb lesz a lakás, a fűtés hamarabb felmelegíti a szobát. Az első fűtési szezon derekán, jellemzően november és január között, megjelenik az első folt — az ablak alatti mellvéden, az ablakkáva belső sarkában, a külső sarok mentén a hálószobában, vagy egy szekrény mögött, ahol hónapokig észrevétlen marad. A lakó ekkor rendszerint a kivitelezőt hívja vissza, és a legtöbbször azt a választ kapja, hogy „többet kellene szellőztetni”. Ez a válasz nem téves, de önmagában használhatatlan, mert nem mondja meg, mennyit.

Érdemes tisztázni, mi az, ami az ablakcserével biztosan nem változott meg. A külső fal rétegrendje ugyanaz maradt, a hőátbocsátási tényezője (U, mértékegysége W/m²K — az egységnyi felületen, egységnyi hőmérséklet-különbségre jutó hőáram) ugyanaz maradt, és a fal belső felületének hőmérséklete adott kültéri hőmérséklet mellett szintén ugyanaz maradt. Sőt, mivel az új ablak mellett a helyiség jellemzően melegebb és a huzat megszűnt, a falfelület általában néhány tizedfokkal még melegebb is lett, mint korábban. A szerkezet tehát nem romlott el.

Amit az ablakcsere megváltoztatott, az a légcsereszám. A légcsereszám (jele n, mértékegysége 1/h) azt adja meg, hogy egy helyiség levegőtérfogatának hányszorosa cserélődik ki óránként friss kültéri levegőre. Ennek a légcserének a nagyobb része a régi lakásokban nem tervezett, hanem akaratlan: a szerkezet tömörtelenségein — elsősorban a nyílászárók illesztésein — átszivárgó levegő, amit infiltrációnak nevezünk. Az ablakcsere ezt az akaratlan légcserét szünteti meg, és ezzel a lakás páramérlegének kimeneti oldalát zárja el.

A régi nyílászáró mint akaratlan szellőzőrendszer

A magyar lakásállomány jelentős részében a cserére kerülő nyílászáró kapcsolt gerébtokos vagy egyesített szárnyú fa ablak, jellemzően 30–60 éves. Ezeknél a szárny és a tok között nincs beépített gumitömítés, a faanyag a nedvességváltozásoktól vetemedett, a záródás pontszerű, és a tok–falazat csatlakozás sem tömített, csak habarccsal kiékelt. Ez a szerkezet nem szellőzőrendszer — de a hatása pontosan az. A résein állandóan áramlik a levegő, méghozzá annál erősebben, minél nagyobb a nyomáskülönbség, azaz minél hidegebb van kint és minél jobban fúj a szél. Ez a mechanizmus éppen akkor működik a legerősebben, amikor a lakásban a legtöbb pára keletkezik: a fűtési idényben.

Az új nyílászáró ezzel szemben szabványosan bevizsgált, deklarált légzárású termék. A légáteresztés a nyílászárók termékszabványa, az MSZ EN 14351-1 szerint deklarálandó alapvető jellemző, tehát minden beépített ablak CE-teljesítménynyilatkozatán szerepel. Az osztályba sorolás szabványa az MSZ EN 12207 (EN 12207:2016), amely a nyílászárókat 1-től 4-ig terjedő légzárási osztályba sorolja; a 4. osztály a legtömörebb. Az osztályokhoz tartozó referencia-légáteresztést a szabvány 100 Pa nyomáskülönbségre adja meg, kétféle vonatkoztatással: a nyílászáró teljes felületére, illetve az illesztési (nyíláscsatlakozási) hosszra. Az illesztési hosszra vonatkoztatott értékek a következők.

Az egész lakás légtömörségét az MSZ EN ISO 9972:2015 szerinti nyomáskülönbséges vizsgálat, köznyelven blower door mérés adja meg. Ennek eredménye az n50 érték: hányszor cserélődik ki a lakás levegője óránként, 50 Pa mesterségesen fenntartott nyomáskülönbség mellett; a felületre vonatkoztatott párja a q50 légáteresztési szám (m³/(h·m²)). Az n50 azonban nem a valós, üzemi légcsere: 50 Pa nagyságrendekkel nagyobb, mint a természetes körülmények között fellépő néhány pascalos nyomáskülönbség. A kettő közötti átváltásra a szakirodalomban a „húszas osztó” (divide-by-20) ökölszabály terjedt el, amely szerint az évi átlagos infiltráció közelítőleg n50/20.

Honnan jön a pára: a háztartás napi vízgőz-mérlege

A páraterhelés bemeneti oldala az ablakcserétől függetlenül változatlan. Egy háztartás a napi életvitelével folyamatosan vízgőzt juttat a lakás levegőjébe, és ennek a mennyisége meglepően nagy. Az alábbi táblázat forrásonként bontva mutatja a szakirodalomban mért, illetve tervezéshez elfogadott értékeket. Az adatok egy 2007-es, épületfizikai konferencián publikált irodalmi áttekintésből származnak, amely a korábbi mérési sorozatokat (Hite és Bray 1949, IEA Annex 14 1991, Angell és Olson 1988, Yik és társai 2004) egységes rendszerbe foglalja.

A páramérleg egyenlete és egy végigszámolt példa

Állandósult állapotban a lakásba juttatott vízgőz mennyisége megegyezik azzal, amennyit a kicserélt levegő elvisz. Az egyenlet: G = n · V · (ν_i − ν_e), ahol G a vízgőz-kibocsátás (g/h), n a légcsereszám (1/h), V a lakás levegőtérfogata (m³), ν_i a beltéri és ν_e a kültéri levegő abszolút nedvességtartalma (g/m³). Az abszolút nedvességtartalom az ideális gáz állapotegyenletéből számítható: ν = p_v / (R_v · T), ahol p_v a vízgőz parciális nyomása (Pa), R_v = 461,5 J/(kg·K) a vízgőz specifikus gázállandója, T pedig az abszolút hőmérséklet (K).

Nézzünk egy tipikus, felújított panel- vagy társasházi lakást: 68 m² nettó alapterület, 2,65 m belmagasság, tehát V = 180 m³. A háztartás négyfős, a napi vízgőz-kibocsátás a fenti tartomány közepén, 10 kg/nap, azaz G = 417 g/h. A kültéri levegő 0 °C-os és 85% relatív páratartalmú — ez egy átlagos magyar decemberi nap. A beltér 21 °C-os, és azt szeretnénk, hogy a relatív páratartalom ne haladja meg a 60%-ot.

Az egyes tagok: a telítési gőznyomás 21 °C-on p_sat = 2 486 Pa, ebből 60%-nál p_v = 1 491 Pa, tehát ν_i = 1 491 / (461,5 · 294,15) = 10,99 g/m³. Kint 0 °C-on p_sat = 610,5 Pa, 85%-nál p_v = 519 Pa, tehát ν_e = 519 / (461,5 · 273,15) = 4,12 g/m³. A különbség 6,87 g/m³. Ebből a szükséges légcsereszám: n = 417 / (180 · 6,87) = 0,34 1/h, ami 61 m³/h folyamatos friss levegőt jelent.

Miért a külső sarok lesz az első áldozat: a sarkok kétirányú hővesztesége

A lakás minden hideg felülete közül a külső sarok a leghidegebb, és ennek két, egymástól független oka van. Az első geometriai: a sarokban a belső oldali felület kisebb, mint a hozzá tartozó külső oldali felület, ezért ugyanaz a fal a sarokban négyzetméterenként több hőt ad le. Ezt nevezzük geometriai hőhídnak. A második ok áramlástani: a sarokban a fal melletti levegő mozgása lelassul, a falfelület és a helyiséglevegő közötti hőátadás romlik, és a felület emiatt tovább hűl. Ugyanez történik a szekrény mögött és a függöny mögött is.

A szabványos számításban a falfelület és a helyiséglevegő közötti hőátadást a belső oldali felületi hőátadási ellenállás írja le. Ennek szabványos, hőveszteség-számításhoz használt értéke vízszintes hőáramnál R_si = 0,13 m²K/W, a külső oldalon R_se = 0,04 m²K/W (MSZ EN ISO 6946:2017). A penészkockázat értékeléséhez azonban ez a szám nem elég szigorú, mert nem képezi le a sarkok és a bútorral takart falszakaszok lelassult áramlását. A DIN 4108-2:2013-02 ezért a minimális felületi hőmérséklet vizsgálatára R_si = 0,25 m²K/W értéket ír elő. Ez a kettősség sokakat megzavar, pedig egyszerű: 0,13-mal számoljuk, mennyit fizetünk a fűtésért, és 0,25-tel, hogy lesz-e penész.

Nézzük meg, mit jelent ez konkrét falszerkezeteken. A számítás lépései: a teljes hőellenállás R_tot = 1/U; ebből levonjuk a szabványos R_si = 0,13-at, majd hozzáadjuk a vizsgálati R_si = 0,25-öt; az így kapott új összellenállásból számítjuk az értékelési U-értéket, és abból a felületi hőmérsékletet a θ_si = θ_i − U · R_si · (θ_i − θ_e) összefüggéssel. A peremfeltétel θ_i = 21 °C és θ_e = −5 °C. A −5 °C a DIN 4108-2 nedvességvédelmi értékelésének kültéri peremfeltétele; a 21 °C a hazai nappali- és hálószoba-hőmérséklet, a DIN-ben szereplő 20 °C helyett. Fontos megkülönböztetni ettől a hőveszteség-számítás méretezési külső hőmérsékletét, amely Magyarország nagy részén −13 °C (MSZ EN 12831 nemzeti melléklete, illetve a korábbi MSZ-04-140-2) — annál a szerkezet lényegesen hidegebb, ahogy azt a szakasz végén megmutatjuk.

Érdemes megnézni, mit csinál ugyanez a 38 cm-es téglafal a méretezési külső hőmérsékleten. −13 °C-os kültéri és 21 °C-os beltéri hőmérsékletnél a sarok felületi hőmérséklete θ_si = 21 − 1,199 · 0,25 · 34 = 10,8 °C. A 21 °C-os, 60%-os szobalevegő gőznyomása 1 491 Pa, a 10,8 °C-hoz tartozó telítési gőznyomás viszont csak 1 295 Pa — vagyis ezen a felületen ilyenkor nem 80%-os felületi páratartalom van, hanem kondenzáció. Ugyanennél a falnál a 80%-os küszöb betartásához a szoba páratartalmának 42% alatt kellene maradnia. Az fRsi ugyanakkor változatlanul 0,700: ez éppen a mutató haszna, hogy a szerkezetet a mérés napjának időjárásától függetlenül jellemzi.

Számítási példa: 21 °C és 60% mellett hol a harmatpont, és hol a valódi penészküszöb

A legköltségesebb tévedés ebben a témában az, hogy a penész ott jelenik meg, ahol kicsapódik a víz. Nem ott jelenik meg. A penészspórának nincs szüksége folyékony vízre: a nedvességet a levegőből is felveszi, és a gyakorlatban használt csírázási küszöb körülbelül 80% felületi relatív páratartalom. A különbség a két határ között nem elhanyagolható, és érdemes végigszámolni.

A telítési gőznyomás számításához a Magnus-formula MSZ EN ISO 13788 szerinti alakját használjuk: 0 °C fölött p_sat(θ) = 610,5 · exp(17,269 · θ / (237,3 + θ)), az eredmény pascalban. Behelyettesítve 21 °C-ra: 610,5 · exp(17,269 · 21 / 258,3) = 610,5 · exp(1,4040) = 2 486 Pa. A szoba 60%-os relatív páratartalmánál a tényleges gőznyomás p_v = 0,60 · 2 486 = 1 491 Pa. Ez a szám a szobalevegő állandó jellemzője: a falfelület közelében sem változik meg.

A harmatpont az a hőmérséklet, amelyen ez az 1 491 Pa telítési nyomás lenne, vagyis ahol a relatív páratartalom eléri a 100%-ot. A formula megfordításával x = ln(1 491 / 610,5) = 0,8932, ebből θ = 237,3 · 0,8932 / (17,269 − 0,8932) = 12,9 °C. A penészküszöb ezzel szemben ott van, ahol a felületi relatív páratartalom eléri a 80%-ot, tehát ahol a telítési nyomás p_sat = 1 491 / 0,80 = 1 864 Pa. Ugyanígy visszaszámolva: x = ln(1 864 / 610,5) = 1,1164, ebből θ = 237,3 · 1,1164 / (17,269 − 1,1164) = 16,4 °C.

Ez a számpár mutatja meg, miért félrevezető a „tartsa a páratartalmat 40 és 60% között” tanács önmagában. A tartomány jó ökölszabály, de nem kritérium. A tényleges felső határt mindig a lakás leghidegebb felülete határozza meg: minél hidegebb az a sarok vagy káva, annál alacsonyabb páratartalmat visel el a lakás. Egy 18,9 °C-os sarok mellett 70%-os beltéri páratartalom is biztonságos; egy 13,2 °C-os sarok mellett viszont már a 49% is a határon van, egy −13 °C-os napon pedig 42%.

Az ablakkáva és a beépítés: a nyílászáró körüli hőhíd

Az ablak körüli penészpanaszoknak van egy második, az előzőtől független oka is: a nyílászáró körüli hőhíd. Az ablakkáva — a falnyílás oldalsó, felső és alsó bélése — jellemzően a fal legvékonyabb helye, hiszen itt a falazat egy részét maga a nyílás vágja ki. Emellett a tok beépítési síkja is számít: ha a tok a falazat belső síkjához közel ül, a káva szinte teljes hosszában a kültéri hőmérséklethez közeli hőmérsékletű falszakaszra néz. A régi ablaknál ugyanez a hőhíd ott volt, de a folyamatos résszellőzés miatt a káva környezetében nem tudott feldúsulni a pára.

A káva hőhídjának a hatását a felületi hőmérsékletre nem lehet a fal U-értékéből kiszámolni, mert a hőáram itt kétirányú, nem merőleges. Ehhez az MSZ EN ISO 10211:2017 szerinti numerikus (kétdimenziós vagy háromdimenziós) hőhídszámítás kell. Fontos tudnivaló, hogy az MSZ EN ISO 14683:2017 táblázatos, tájékoztató hőhídértékei erre kifejezetten nem használhatók: azokat a szabvány az épület hőveszteség-mérlegéhez adja meg, és a felületi hőmérséklet — tehát a penészkockázat — értékelésére nem alkalmasak.

A káva kezelésének bevett módja a káva belső oldali kiszigetelése 2–3 cm vastag, kapilláraktív hőszigetelő anyaggal (jellemzően kalcium-szilikát vagy ásványi hőszigetelő lap), a nyílás teljes kerületén, a tokra rádolgozva. A vastagságot itt nem a hőveszteség szabja meg, hanem a nyílásméret: több nem fér el a tok takarása mellett. Számoljuk ki, mennyit ér. A 38 cm-es téglafal értékelési összellenállása a sarokban 0,834 m²K/W. Egy λ = 0,060 W/mK hővezetésű lap 2 cm-ben R = 0,333, 3 cm-ben R = 0,500 m²K/W többletet ad. Ebből 21 °C és −5 °C mellett a felületi hőmérséklet 13,2 °C-ról 2 cm-nél 15,4 °C-ra, 3 cm-nél 16,1 °C-ra emelkedik; az fRsi 0,700-ról 0,786-ra, illetve 0,813-ra nő. A viselhető beltéri páratartalom felső határa ezzel 49%-ról 56, illetve 59%-ra tolódik.

Négy beavatkozási irány és a helyes sorrendjük

A penészprobléma négy irányból támadható, és a sorrend nem közömbös. A sorrendet az szabja meg, hogy melyik beavatkozás hat a mérleg melyik oldalára, és melyik ad tartós eredményt a legkisebb ráfordítással. Aki a negyedik lépéssel kezdi — mert az látszik a legkényelmesebbnek —, jellemzően kétszer fizet.

1. <strong>A páraforrás csökkentése.</strong> Ez a mérleg bemeneti oldala, és ez a leggyorsabban, legolcsóbban megtehető lépés. Konkrétan: fedő a főzőedényen; a páraelszívó valóban kültérre kivezetve, nem szénszűrős keringtetésben; a fürdőszobai elszívó ventilátor lekapcsolási késleltetéssel, hogy a zuhany után is fusson; a mosás szárítása kültéren vagy kondenzációs szárítógépben, nem a szobában; a nagy méretű akvárium és a sok szobanövény számbavétele. A táblázat alapján egyetlen beltéri ruhaszárítás 2,2–2,95 kg vizet ad hozzá a napi mérleghez — ez az egész napi terhelés negyede-harmada. Egy fürdőszobai elszívó a zuhanyzáskor keletkező pára körülbelül felét viszi el, tehát önmagában nem elég, de a legnagyobb pillanatnyi csúcsot vágja le.
2. <strong>A légcsere helyreállítása.</strong> Ez a mérleg kimeneti oldala, és itt dől el a kérdés. Fokozatai: az új ablakszárnyakba utólag beépíthető résszellőző (a tok vagy a szárny felső élébe marva, nyomásfüggő vagy páravezérelt kivitelben); egyedi helyiség-szellőztetők, hővisszanyerővel; illetve a teljes lakást lefedő, központi hővisszanyerős szellőztető rendszer. A hővisszanyerés itt nem luxus, hanem az, ami miatt a megnövelt légcsere nem eszi meg az ablakcsere fűtési megtakarítását: a fenti példa 61 m³/h-ja 0 °C-os külső levegőnél hővisszanyerés nélkül nagyságrendileg 430 W folyamatos fűtési többletteljesítményt jelent (61 · 1 200 · 21 / 3 600 ≈ 427 W, ahol 1 200 J/(m³·K) a levegő térfogati hőkapacitása).
3. <strong>A hideg felület hőmérsékletének megemelése.</strong> Ez a szerkezeti irány: az ablakkáva kiszigetelése, a külső sarkok mentén futó belső oldali szigetelősáv, a hőhidas csomópontok kezelése, illetve a teljes külső oldali hőszigetelés, ha az megvalósítható. Ez a leghatásosabb és a legtartósabb beavatkozás, egyben a legdrágább, és belső oldali kivitelben szakszerű tervezést igényel — erről szól a <a href="/belso-oldali-hoszigeteles">belső oldali hőszigetelés</a> című cikkünk.
4. <strong>A felületképzés cseréje páraáteresztő, kapilláraktív rendszerre.</strong> Ez a leggyakrabban félreértett lépés. Nem helyettesíti az előző hármat, de támogatja őket: nem zárja el a falszerkezetet, engedi a beszorult nedvességet távozni, és a kapilláraktív felület a rövid ideig tartó páracsúcsokat átmenetileg megköti, majd visszaadja (nedvességpuffer-hatás; mérési módszere az MSZ EN ISO 24353). Önmagában, az első három lépés nélkül nem old meg egy szerkezeti hibából eredő penészproblémát.

Mit tud és mit nem tud egy páraáteresztő ásványi felületkezelés

A páraáteresztés mértékét az sd-érték (egyenértékű levegőréteg-vastagság, mértékegysége méter) írja le: hány méter vastag álló levegőréteg fejtene ki ugyanakkora ellenállást a vízgőz diffúziójával szemben, mint a vizsgált réteg. Vékonyréteg-vakolatoknál a vizsgálati módszer az MSZ EN ISO 7783, a folyékony víz felvételéé az EN 1062-3; mindkettőt a harmonizált EN 15824:2017 termékszabvány hívja meg. Ez az az adat, amelyet a felületképzés teljesítménynyilatkozatán meg lehet és meg kell keresni.

Két dolgot érdemes kiolvasni a nyilatkozatból. Az első az sd = 0,06 m érték értelmezése: ez a bevonat annyira akadályozza a vízgőz átjutását, mint hat centiméter álló levegő. Az EN 1062-1 osztályozásában a 0,14 m alatti sd-érték a legjobb, V1 páraáteresztési kategória; a vízfelvételnél a 0,1 kg/(m²·h^0,5) alatti érték a legkisebb, W3 kategória, ebbe az Exterior változat esik, míg a < 0,3 kg/(m²·h^0,5) az Interiornál a középső, W2 kategória. Ez a két szám tényszerűen igazolja, hogy a bevonat nem zárja el a falszerkezetet, és kültéri változatában nem is szívja meg magát vízzel. Ez az, amit a termékről ezen a téren állítani lehet.

MIG DHMb mikromembrán technológia — a gyártó magyar nyelvű bemutató animációja (1:49)

A gyártó másfél perces magyar nyelvű animációja a bevonat működését mutatja be: a nagyított metszetben a bevonat pórusos szerkezete látható, a vízgőz-molekulák átjutása a rétegen, valamint a napsugárzás visszaverődése a külső felületről. A videó két különböző dolgot mos össze: a páradiffúziót, amely a fal kiszáradásáért felelős, és a napsugárzás-visszaverést, amely a nyári felületi hőmérsékletet csökkenti. Az elsőre van deklarált, ellenőrizhető adat — az sd = 0,06 m a CE-nyilatkozaton —, a másodikra akkreditált, harmadik fél által végzett mérés. A videóban elhangzó, ezeken túlmutató hőszigetelési következtetéseket nem vesszük át. Az animáció tehát a mechanizmus szemléltetésére hasznos, teljesítménybizonyítékként nem az; a jelen cikk témájához, a téli páralecsapódáshoz pedig a két hatás közül csak az első kapcsolódik.

Mikor kell szerkezeti beavatkozás: az fRsi-kritérium

A kérdés, hogy elég-e a szellőzés helyreállítása, vagy a szerkezethez is hozzá kell nyúlni, egyetlen mérőszámmal eldönthető. Ez a hőmérsékleti tényező, jele fRsi, és a definíciója: fRsi = (θ_si − θ_e) / (θ_i − θ_e), ahol θ_si a belső felületi hőmérséklet, θ_i a beltéri és θ_e a kültéri levegő hőmérséklete. A tényező azt fejezi ki, hogy a belső falfelület hol helyezkedik el a beltéri és kültéri hőmérséklet közötti szakaszon: az 1,0 azt jelentené, hogy a felület pontosan olyan meleg, mint a szoba levegője, a 0 azt, hogy olyan hideg, mint a kültéri levegő.

A tényező előnye, hogy nem függ a mérés pillanatában uralkodó hőmérsékletektől: ugyanaz a szerkezet enyhe és kemény télen is ugyanazt az fRsi értéket adja — ezt a fenti −5 °C-os és −13 °C-os számpár is megmutatta. Ezért lehet belőle követelményt csinálni. A lakóépületekre használt normatív határérték fRsi ≥ 0,70, amelyet a DIN 4108-2:2013-02 rögzít, és amelynek számítási módszerét az MSZ EN ISO 13788 adja meg. A 0,70 nem önkényes szám: 20 °C beltéri és −5 °C kültéri hőmérsékletnél 12,5 °C-os minimális felületi hőmérsékletnek felel meg, ami gyakorlatilag egybeesik azzal a hőmérséklettel (12,6 °C), amelynél 20 °C-os, 50%-os beltéri levegő mellett a felületi relatív páratartalom eléri a 80%-ot.

A tényezőt a lakó saját maga is meg tudja becsülni. Szükség van hozzá egy infravörös felületi hőmérőre vagy tapadókontaktos hőmérőre, egy páramérőre és egy kültéri hőmérőre. A mérést hideg, borult napon, kora reggel érdemes elvégezni, amikor a szerkezet a leginkább kihűlt, és nincs napsugárzás a homlokzaton. Az infravörös hőmérőn az emissziós tényezőt 0,90–0,95 közé kell állítani vakolt, festett felületnél; fényes vagy fémes felületnél a mérés nem megbízható. A mérésnek akkor van értelme, ha a beltéri és a kültéri hőmérséklet különbsége legalább 15 K — kisebb különbségnél a leolvasási hiba az eredményt elviszi.

Kéthetes önmérési protokoll

Mielőtt bármilyen beavatkozásról döntene, érdemes két hét adatot gyűjteni. Ez a legolcsóbb lépés az egész folyamatban, és rendszerint eldönti a kérdést. Az eszközigény szerény: egy minimum-maximum funkcióval rendelkező digitális páramérő minden érintett helyiségbe, egy infravörös felületi hőmérő, és egy kültéri hőmérő vagy a helyi meteorológiai adatok. A mérést fűtési idényben kell elvégezni, mert nyáron az eredmény nem értékelhető — a nyári penészedés más mechanizmus, erről a <a href="/nyaron-is-peneszes-a-fal">nyáron is penészes a fal</a> című cikkünk szól.

1. <strong>Első nap: felmérés.</strong> Járja végig a lakást infravörös hőmérővel, és keresse meg minden érintett helyiségben a leghidegebb pontot. Jellemzően ez a külső sarok a padlótól 20–40 cm-re, az ablakkáva belső sarka, a mellvéd közepe, vagy a szekrény mögötti falszakasz. Jelölje meg ezt a pontot ceruzával, és a továbbiakban mindig pontosan ott mérjen.
2. <strong>Naponta kétszer: naplózás.</strong> Reggel felkeléskor és este lefekvés előtt jegyezze fel a beltéri hőmérsékletet, a beltéri relatív páratartalmat, a megjelölt pont felületi hőmérsékletét és a kültéri hőmérsékletet. A reggeli mérés a fontosabb: éjszaka a legmagasabb a páraterhelés és a legalacsonyabb a felületi hőmérséklet.
3. <strong>Az első héten: változtatás nélkül.</strong> Az első hét a jelenlegi állapot rögzítése. Ne változtasson a szellőztetési szokásain, ne szárítson bent ruhát a szokásosnál kevesebbet vagy többet. Ez az összehasonlítási alap.
4. <strong>A második héten: a páraforrás csökkentése.</strong> A második héten alkalmazza a beavatkozási lánc első lépését: fedő a főzőedényen, elszívó használata, a mosás szárítása kültéren vagy szárítógépben. A szellőztetésen ne változtasson — most azt akarjuk látni, mennyit ér önmagában a forráscsökkentés.
5. <strong>A tizennegyedik nap után: kiértékelés.</strong> Számolja ki minden reggeli mérésre a felületi relatív páratartalmat, és nézze meg, hány napon haladta meg a 80%-ot. Ezután számolja ki a mért fRsi-t a leghidegebb reggeli adatpárból.

A kiértékelés két kérdésre ad választ. Ha a mért fRsi 0,70 fölött van, és a felületi relatív páratartalom a második héten — a forráscsökkentés hatására — a napok többségén 80% alá került, akkor a probléma a páramérleg bemeneti és kimeneti oldalán kezelhető: forráscsökkentés és a légcsere helyreállítása elegendő lesz. Ha az fRsi 0,70 alatt marad, vagy a felületi relatív páratartalom a forráscsökkentés ellenére is tartósan 80% fölött van, akkor a szerkezethez is hozzá kell nyúlni — és a beavatkozás megtervezéséhez ekkor már érdemes szakembert bevonni.

Összefoglalás: mit vigyen magával

• Az ablakcsere után megjelenő penész oka nem a fal és nem a beépítés, hanem az, hogy a lakás páramérlegének kimeneti oldala — az akaratlan légcsere — megszűnt, miközben a bemeneti oldal, a napi 6–14 kg vízgőz, változatlan maradt.
• A penész nem a harmatpontnál kezdődik, hanem körülbelül 80% felületi relatív páratartalomnál. 21 °C-os, 60% páratartalmú szobalevegőnél a harmatpont 12,9 °C, a penészküszöb viszont már 16,4 °C — a különbség 3,5 K.
• A biztonságos beltéri páratartalom felső határát nem egy általános 40–60%-os tartomány adja meg, hanem a lakás leghidegebb felülete. Egy 13,2 °C-os sarok mellett a felső határ 49%, egy 18,9 °C-os sarok mellett 70%.
• A klasszikus 38 cm-es tömör téglafal a sarokban pontosan a normatív fRsi = 0,70 határon áll. Ez azt jelenti, hogy tartaléka nincs: egy szekrény, egy hidegebb szoba vagy egy megemelkedett páraterhelés megbuktatja; a −13 °C-os méretezési külső hőmérsékleten a sarok 10,8 °C, ahol 60%-os szobalevegőnél már kondenzáció van.
• A beavatkozás sorrendje: (1) páraforrás csökkentése, (2) légcsere helyreállítása, (3) a hideg felület hőmérsékletének megemelése, (4) páraáteresztő felületképzés. A negyedik lépéssel kezdeni drága tévedés.
• Kérdezze meg a kivitelezőtől: mekkora a beépített nyílászáró MSZ EN 12207 szerinti légzárási osztálya; van-e a szárnyakban résszellőző; készült-e a káva csomópontjára MSZ EN ISO 10211 szerinti számítás; és milyen sd-értéket deklarál a felajánlott felületképzés teljesítménynyilatkozata.
• Ha a beavatkozás költséges lesz, mérni kell: MSZ EN ISO 9972:2015 szerinti légtömörségmérést a lakásra, és felületi hőmérsékletet a leghidegebb ponton, egyidejűleg rögzített beltéri páratartalommal.